Most tényleg földöntúli szenzáció lenne egy női kézilabda olimpiai érem

A magyar női kézilabda-válogatott legutóbb a 2008-as pekingi olimpián szerepelt, majd sem Londonba, sem Rióba nem tudott kijutni. A Tokióba vezető út is borzalmasan nehéz volt, miként az ottani csoportbeosztás is az lesz.

Bojana Radulovics fantasztikus bejátszása után Balogh Bea a vonalról volt eredményes. Alig több, mint negyedórával a mérkőzés vége előtt hat góllal vezetett a magyar válogatott. Ennyi volt az előny még 13 perccel a lefújás előtt is. Nem volt ember, aki ne vette volna biztosra az olimpiai bajnoki címet. Ekkora különbséget képtelenség eltüntetni, gondolta szakértő, szurkoló és laikus egyaránt. Talán még a játékosok is ott a világ másik pontján, Sydneyben. 23-17. Micsoda gyönyörű látvány. Ismerősök telefonáltak egymásnak a magyarországi korai időpont ellenére, hisz mindenki tudta, hogy ekkor magyar ember nem aludt. Egyszerre játszott az olimpiai bajnoki címért a férfi vízilabda- és a női kézilabda-válogatott. A pólósok megnyerték a maguk fináléját, a lányok végjátékára pedig mindenki emlékszik, aki akkor már szurkolókorban volt.

A 23-17-ből négy perc alatt 23-23 lett. Ekkora összeomlás addig még nem volt a kézilabda történetében ilyen fontos találkozón. Mert nyilván a dánok azóta ezt hőskölteményként tanítják az iskolákban, de legyünk őszinték, ez a magyar csapat összeomlása volt.

Átrobogtak a piros mezes dánok a magyar csapaton Forrás: AFP/Patrick Kovarik

Kézilabda-sportunk legtragikusabb négy perce. A plusz hatból a végére mínusz négy lett. 31-27, oda. Dánia az olimpiai bajnok, Magyarország ezüstérmes. Még ma is érthetetlen az eset.

Pedig ez a magyar kézilabda történetének legjobb olimpiai szereplése.

Félő, hogy örökre ez is marad, vagyis illik megbecsülni. Egy nagyon népszerű, nagyon szerethető csapat állhatott fel az olimpiai dobogóra. Nagyon szomorúan. Pedig méltó utódai lettek ők a nagy elődöknek. Mert a női kézilabda-válogatottunk gyakran kényeztette a szurkolókat remek eredményekkel.

1965-ben világbajnok lett Magyarország! Örökké emlékezetes előzmények után. Ugyanis a vb-ért vívott selejtező párharcban az NDK ellen az összesített eredmény döntetlen volt, és ekkor a kiírás értelmében pénzfeldobás döntött a továbbjutóról. Magyarország volt a szerencsés, majd a világbajnokságon bebizonyította a sorsnak, hogy az jó csapat mellé állt. A szocialista csoportot 100 %-os teljesítménnyel nyerte Csehszlovákia, Románia és Lengyelország előtt. 31 lőtt, és 15 kapott góllal.

Ezek a számok nem egy mérkőzésre vonatkoznak, ahogy ezt egy mai rajongó gondolná, hanem a teljes csoportkörre.

Akkor még csak 2x25 perces volt egy női találkozó, de nem ez indokolja a kevesebb gólt. Hanem az, hogy bármeddig adogathatott egy csapat az ellenfél fala előtt, és ezt a játékosok ki is használták. Néha 8-10 percig is járatták ott a labdát, és mivel még korántsem rendelkeztek olyan lövőerővel, mint manapság, a támadás sem végződött feltétlenül góllal. Ezért akkor egyáltalán nem volt meglepő, hogy a döntőben 5-3-ra nyert Magyarország Jugoszlávia ellen.

Ez a történelem harmadik világbajnoksága volt, ám ezt a teljesítményt azóta sem tudták megismételni az utódok. Az első nyolc vb-ből hatról éremmel tértek haza lányaink-asszonyaink, de a teljes igazság kedvéért meg kell említeni, hogy ezt a sportot csak a keleti országokban űzték profi szinten, a többiben lelkes amatőrök dobálták a labdát. Az 1982-es vb-n a nyolc szocialista országból hét a legjobb 10 között végzett.

A legjobb „táboron kívüli" válogatott, Dél-Korea a hatodik helyen végzett, míg Norvégia hetedik, az NSZK kilencedik lett.

Az 1982-es esemény nem véletlenül került szóba, mert ezt Budapesten rendezték. A főváros akkori új büszkeségében, a régi Budapest Sportcsarnokban ez volt az első komoly sportesemény. Fantasztikus hangulat volt az egész torna során, ahogy néhány hónappal később a C csoportos jégkorong vb-n is szárnyakat kaptak a játékosok a hazai drukkerek hangorkánjától. 1982-ben még nem volt sportturizmus (még a keletiek sem jöttek Magyarországra) vagyis minden meccsen szinte az egész lelátó a hazaiakat biztatta. Aranyérmet várt mindenki, és azt, hogy a hatos döntő utolsó napján sorra kerülő Szovjetunió elleni mérkőzés határoz az aranyéremről. Azon a fantasztikus hangulatú mérkőzésen nyertek is 15-13-ra a Sterbinszkyék, ám ez nem ért aranyat. Ugyanis egy játéknappal korábban kikaptak Jugoszláviától 17-16-ra. Aki ott volt az soha nem felejti el, hogy a gyönyörű Szvetlana Kiticsnek minden bejött, a magyar válogatottsági csúcstartó, Gódorné Nagy Mariann lövéseit pedig vonzották a kapufák. Döbbenetes módon úszott el az aranyérem. Ráadásul, mint utólag kiderült nem is azon a mérkőzésen, mert a szovjetek legyőzték a jugókat, és

ha korábban nem veszít pontot Csík János csapata az NDK ellen, akkor világbajnok. Így ezüstérmes lett.

Korábban szerzett már ilyen medáliát, az első vb-n, 1957-ben. Akkor a 7-1-re elveszített döntőben nem volt esélye Csehszlovákia ellen, ám a három további ezüstérme során csak egy hajszállal maradt el az aranytól. 1995-ben ismét hazai pályán lett volna esély az újabb világbajnoki címre. Ha egy döbbenetes döntés miatt nem kellett volna Budapest helyett Bécsújhelyen játszani a döntőt. A vb-t közösen rendezte Magyarország és Ausztria, a két ország megállapodása úgy szólt, hogy a döntő a Bécs melletti településen lesz, kivéve, ha Magyarország szerepel ott, Ausztria pedig nem. Ez az eset következett be, mégis utazni kellett válogatottunknak, mert az 1982-ben remekül vizsgázó Budapest Sportcsarnokban a vb idején karácsonyi vásár volt. Az meg felülírta az egész világbajnokságot. Így az 1500 nézőt befogadni képes Körcsarnokban rendezték a hazai mérkőzéseket, ahol remek hangulat volt, de mégsem lehetett ott 8-9 ezer drukker.

A Norvégia elleni elődöntő a kicsi csarnok ellenére olyan varázslatos körülmények között zajlott, hogy nem lehetett nem nyerni.

Ha itt lett volna a Dél-Korea elleni finálé, akkor nem következik be az a néhány perces rövidzárlat, amely Bécsújhelyen bekövetkezett. Hiába lett ezüstvasárnapon a leghangosabb magyar település Wiener Neustadt, csak ezüstérem jutott a magyar válogatottnak. Története során harmadszor.

2003-ban pedig negyedszer. Utoljára ekkor játszott döntőt nagy világeseményen. És ekkor még közelebb volt az aranyéremhez, mint Sydneyben. Ha valaki azt mondja, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, annak nyugodtan lehet válaszolni: Mocsai Lajos csapatának bő három év alatt ez sikerült. Zágrábba legalább annyi magyar ment ki ünnepelni, mint Bécsújhelyre 1995-ben. Az ünnepből aztán ha nem is lett halotti tor, de aki látta azt a mérkőzést az soha nem felejti. És örökké sajnálja azokat a szurkolókat, akik a helyszínen szenvedték végig azt az utolsó 10 percet. Ugyanis válogatottunk a hajrá kezdetekor 24-18-ra vezetett. Öt perccel a vége előtt pedig Kirschner Erika kínai figurából szerzett góljával 26-20-ra. Még 1 perc 19 másodperccel a 60 lejárta előtt is volt három gól előny, 32 másodperccel a vége előtt kettő. De döntetlen lett, és hosszabbításban vereség.

Bojana Radulovics (balra) és Bohus Beáta öröme Ukrajna legyőzése után a 2003-as női kézilabda-világbajnokságon Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Évek-évtizedek múltán is értetlenül áll a szurkoló ezen vereségeket felidézve. Ha Bánk bán ezt megérte volna bizonyára így fogalmazza legendássá vált mondatát „Nincs a teremtésben vesztes, csak a magyar női kézilabda-válogatott."

Persze ne csak keserű gondolatokat fogalmazzunk meg vele kapcsolatban, hisz olyan eredményekkel rendelkezik, melyet a világ legtöbb válogatottja elfogadna. Bármelyik sportban.

Világbajnokságokon: egy arany-, négy-négy ezüst-, és bronzérem. Európa-bajnokságokon: egy arany és három bronz. Olimpiákon eddig a már említett sydney-i ezüst mellett két bronzérmet sikerült szerezni.

Az egyiket az elsőn, Montrealban, ahol még nem nagyon tudott mit kezdeni a világ ezzel a sportággal. Hat csapat indult, de csak négy olyan, amelynek volt fogalma erről a játékról. A második bronz 1996-ban született, itt nyolc csapat indulhatott, de csak öt minőségi. A sportágat tanulgató két válogatottat, Kínát és az Egyesült Államokat biztosan győzték le Laurencz László tanítványai, az elődöntőben viszont sokkal nagyobb verést kaptak Dél-Koreától, mint néhány hónappal korábban Bécsújhelyen. Az egyetlen értékelhető diadal, Norvégia legyőzése bronzérmet ért. Akkor még mi voltunk a skandináv válogatott mumusai.

Az olimpiákon nagyon hiányzik az arany, de ami ennél szomorúbb, hogy az eddigi 11 ötkarikás játékok közül ötön ott sem volt a válogatott. 1984-ben kiharcolta a kijutást (a már említett hazai ezüstéremmel), de az akkori politika elvette tőle a szereplés lehetőségét. 1988-ban, 1992-ben, 2012-ben és 2016-ban viszont elbukott az olimpiáig vezető úton. Vagyis női kéziseinknek utoljára Pekingben szurkolhattunk. Most ismét lesz erre lehetőségünk.

Ám jelenleg az érem elérhetetlennek tűnik. Még az sem biztos, hogy továbbjut a csoportkörből Elek Gábor csapata. Nagyon nehéz sorsolása van. A hatfős csoportból négy csapat megy tovább, vagyis aki háromnál több társaságtól kikap, az valószínűleg nem juthat a negyeddöntőbe.

Sajnos egyetlen olyan válogatott sincs, amely ellen egyértelműen a győzelem reményében lépne pályára Magyarország.

Svédország és Brazília nem jobb nálunk, de nem is gyengébb egyértelműen. Őket kellene legyőzni az első négy hely valamelyikének megkaparintásához. Brazíliával a második meccsen találkoznak a lányok, Svédországgal az utolsón.

Elek Gábort, a magyar válogatott szövetségi kapitányát, és a csapat tagjait sem nyomja az esélyesség terhe, de bennük van a bravúr lehetősége Forrás: MTI/Illyés Tibor

Lehet, hogy ez utóbbi egy kvázi-nyolcaddöntő lesz. Június 25-én Franciaország lesz az első vetélytárs, ellene a 2003-as döntő óta nem nagyon megy. A harmadik meccsen az oroszok következnek, őket a legnehezebb kiszámítani, mert lehet bombaerős csapatuk, és motiválatlan, unott is. Spanyolország a decemberi vb házigazdájaként nyilván csúcsközeli állapotban lesz. Furcsa ezt leírni a női kézisekkel kapcsolatban, de nagyot kell harcolni a negyeddöntőért is. Nem ehhez szoktattak minket az elődeik.