Vágólapra másolva!
Yvette Broch nemrég még szüneteltette pályafutását, azonban az ősztől a CSM Bukarestnél folytatja azt.

A 30 éves kézilabdázó nemrég tért vissza a pályára, miután előbb a Győri Audi ETO-val 2017-ben és 2018-ban is Bajnokok Ligáját nyert, majd úgy döntött, hogy szünetelteti pályafutását.

A beálló időközben szerepelt egy holland valóságshowban is, illetve modellkedéssel töltötte az idejét. Tavaly november végén írt alá a francia Metz csapatához, amelyben pályára is léphetett, és a BL-ben a legjobb nyolcig menetelt.

Broch a következő szezontól a román sztárcsapat, a CSM Bukarest játékosa lesz, ahol a posztján ott lesz még a széteső Buducnost Podgoricából érkező Ema Ramusovic is. Ők ketten a Győrbe távozó Crina Pintea, illetve a Krim Ljubljanába távozó Dragana Cvijic helyére érkeznek.