Vágólapra másolva!
A 2021-es Killik László Női K&H Magyar Kupa második elődöntőjében a címvédő Sopron Basket 77-56-ra legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatát, ezzel Gáspár Dávid csapata bejutott a vasárnapi fináléba, ahol a DVTK csapata lesz az ellenfele.

A Sopron a negyeddöntőben erődemonstrációt tartott miután 35 pontos különbséggel, 88-53-re legyőzte a Ludovika-FCSM Csata együttesét. A Szekszárdnak szerdán jobban meg kellett izzadnia, végül hosszabbítás után 85-79-re megnyerte a TFSE-MTK elleni találkozót. A mérkőzés esélyese a magyar bajnokságban 20 meccsből 20-at, míg az Euroligában hat találkozóból hatot megnyerő Sopron volt, amely a legutóbbi 11 meccsét megnyerte a Szekszárd ellen. A Tolna megyei csapat legutóbb három évvel ezelőtt, 2018. március 25-én, a Magyar Kupa-döntőben tudta 66-64-re legyőzni a Sopront.

Így ünnepelték a szekszárdiak az utolsó győzelmüket a soproniak fölött Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A mérkőzés elejét jól kezdte a Szekszárd, Gereben Lívia gyorsan fel is tett három pontot az eredményjelzőre. Három perc után azonban átvette a vezetést a Sopron, amely a folytatásban elképesztő fölényben játszott. Különösen Briann January volt elemében, aki gyors egymásutánban háromból három triplát beszórt.

Az amerikai játékos mellett Határ Bernadett emelkedett ki, na nem csak a 208 centis magasságával, hanem a palánk alatti ellenállhatatlan játékával, ami az első negyedben hét pontot hozott a Sopronnak.

A Szekszárd ugyan becsülettel próbálkozott, de 11 kétpontos kísérletéből csak hat volt sikeres. A Soproniak az első negyedben már 15 ponttal is vezettek, de Studer Ágnes első triplája valamelyest lőtávon belül tartotta a Szekszárdot, azonban a dudaszó előtt January elengedett egy csont nélküli tempót, így a Sopron tíz perc után 13 pontos előnyt harcolt ki.

Fegyverneky Zsófiáék esélyt sem adtak Theodoreán Alexandráékank Fotó: Polyák Attila - Origo

A második negyedet álmosan kezdte a Sopron, Studer Ágnes második triplája után pedig kilenc pontra felzárkózott a Szekszárd, ezért Gáspár Dávid időt kért. Zseljko Djokics csapata ez után egészpályás letámadással próbálkozott, de a Sopron játékosai nem jöttek zavarba, és egy 4-0-ás sorozattal ismét 13 ponttal vezettek. A 14. percben Jelena Brooks is értékesítette az első hármasát, majd Tina Krajisnik könnyű ziccere után már 16 ponttal vezetett a Sopron, ami a meccs eddigi legnagyobb különbsége volt.

Egy perccel a negyed vége előtt Studer a félpályánál bemutatta a 4-es figurát, aminek az lett a vége, hogy egy remek elzárás után faulttal együtt értékesített egy ziccert, majd a büntetőjét sem hagyta ki.

Ezzel a magyar válogatott irányító lett az első szekszárdi játékos, aki átlépte a 10 pontos határt, csapata pedig két ponttal többet dobott a második negyedben, mint a Sopron Basket, erre pedig lehetett építeni a folytatásban.

Studer Ágnes remekül játszott az első félidőben Fotó: Polyák Attila - Origo

A harmadik negyed Brooks ziccerével indult, ezzel January után a szerb lett a második soproni játékos, aki átlépte a tízpontos határt. Három perc elteltével Zseljko Djokics ismét időt kért, mert csapata a szünet után még nem dobott pontot. A Szekszárd ezt követően sem javult fel, Brooks újabb hármasa után pedig már 18 pont volt a különbség a két csapat között. A 25. percben Gabrielle Williams két büntetője után a Sopron már 20 ponttal vezetett, a Szekszárd pedig közel hat perc óta nem dobott kosarat. Ezt végül Studer törte meg egy büntetővel, de a Tolna megyei csapat formájáról mindent elmond, hogy a magyar válogatott játékos második dobása már kijött a gyűrűről.

A Sopron 19 pontos előnnyel kezdte az utolsó negyedet, de Bálint Réka remek teljesítményének köszönhetően a Szekszárd gyorsan lefaragott belőle kilencet. A Sopron azonban megrázta magát, és visszaállította a tetemes pontos különbséget, és simán megnyerte a meccset.

Gáspár Dávid csapatából öten is – Határ, Brooks January, Williams és Krajisnik – tíz pont fölé jutottak. Zseljko Djokics együtteséből Studer emelkedett ki 18 ponttal és öt gólpasszal, mellette még Krnjics Szara és Bálint Réka jutott tíz pont fölé.

Killik László Női K&H Magyar Kupa, elődöntő
Atomerőmű KSC Szekszárd-Sopron Basket 56-77 (20-33, 13-11, 9-17, 14-16)

A Sopron Basket - illetve jogelődje, az SVSE - 22. alkalommal jutott döntőbe a Magyar Kupában, eddigi mérlege kilenc győzelem és 12 vereség. A DVTK a hetedik fináléjára készül, korábban hármat megnyert és hármat elveszített.

A döntőre vasárnap kerül sor a budapesti Gabányi László Sportcsarnokban.