Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott kedden este 20.30-tól a világbajnoki címvédő Hollandia ellen lép pályára az Európa-bajnokság harmadik, utolsó csoportmeccsén. A sorsdöntő mérkőzés előtt a dániai buborékból online sajtótájétkoztatót tartott a válogatott Elek Gábor és Danyi Gábor szövetségi kapitányok; valamint a játékosok oldaláról Bíró Blanka, Schatzl Nadine, Tomori Zsuzsanna és Háfra Noémi részvételével.

„Nagyon őszinte és egy olyanfajta beszélgetés volt a csapattal és egy szakmai videóelemzéssel, amelyben elmondtuk, hogy miért vagyunk itt, milyen szemléletre van szükség egy válogatott mezben egy világversenyen" – mondta Danyi Gábor a sajtótájékozató elején, reagálva a Horvátország elleni vereségre, amely még az első csoportmeccsen volt. A szövetségi kapitány azt is hozzátette, hogy a játékosok nem tudták azt az energiát mozgosítani, amit kellett volna.

„Az a fajta fásultság és dekoncentráltság, ami az első mérkőzésen volt, nem fog előfordulni."

– mondta még Danyi Gábor. Ezután a hollandok elleni meccs, és az arra való készülés került szóba a sajtótátéjékoztatón.

„Minden mérkőzés más és más, aktuálisan a legjobb formában levőket kell pályára küldeni, csodára ne várjunk, arra ne számítsunk. Azzal tisztában kell lenni, hogy nem 7-8 emberről szól egy mérkőzés, hanem 14-15-ről, és aki 5-7 percre jön be csereként, az legalább olyan fontos, mint aki kezdőként lép pályára.

– mondta Danyi, majd Elek Gábor vette át a szót.

A magyar válogatott szakmai stábja nehéz mérkőzésre számít a hollandok ellen. Forrás: Ritzau Scanpix via AFP/Bo Amstrup/Bo Amstrup

„Mi azért itt edzünk, le lehet szűrni azt, hogy ki, milyen formában van. Ezeken a tréningeken lépésről lépésre haladunk előre, és azért valamilyen szinten tudunk haladni, de ezek nem elefántléptek lesznek.

A holland válogatott nagyon jó mentalitású csapat, ugyanakkor komoly hiányzóik vannak, ennek isszák most a levét. Nagyon nehéz mérkőzés lesz ellenük, de várjuk a meccset, ütni kell ezt a mentalitást a csapatnál, amíg csak lehet.

Most már sokat láttunk tőlük, eddig elmaradt a teljesítményük a világbajnoki szinttől, de ezt elő tudják bármikor venni."

Elek Gábor azt Origo kérdésére elmondta, hogy: „Mentális és morális állapotokkal nem kellett volna foglalkoznunk itt a tornán, de a horvát meccs után kellett. Úgy látom, hogy

nagyon rendben vagyunk ezen a szinten, teljesen partnerként vagyunk itt, és ez sok jót vetíthet előre a következő időszakra. Ha a hollandok ellen sikeresek tudunk lenni, akkor ez egy nagyon szép Európa-bajnokság lehet."

Bíró Blanka (középen) szerint, ha a szerbek ellen mutatott játékot hozza a csapat, akkor meg lehet verni a hollandokat. Forrás: Ritzau Scanpix via AFP/Bo Amstrup/Bo Amstrup

A szövetségi kapitányok után a játékosokon volt a sor a sajtótájékoztatón. Az Origo kérdésére előbb Schatzl Nadine válaszolt a hollandok elleni várakozások kapcsán:

„Van egy fajta plusz motiváltság bennünk, jól tudtunk a horvátok elleni vereség után pályára lépni, mentálisan, lelkileg jobban teljesítettünk.

Nem szabad abból kiindulni, hogy mit tettek a hollandok az elmúlt két meccsen

(két vereségük van eddig – a szerk.), nagyon felszívják magukat, ezért nehéz meccsre számítok. Nekünk most még sok videózás és edzés is lesz, fel fogunk készülni belőlük."

Nadine után Bíró Blanka is válaszolt a kérdésünkre:

„Élet-halál harc lesz, személy szerint már a sajtótájékoztató előtt néztem róluk mérkőzést, és nem értem, miért volt ez a két botlás tőlük.

Nem szabad azt néznünk, hogy kikaptak, tudjuk, hogy nagyon jó csapat. Nekünk fontos lesz, hogy azt a fókuszt, ami a szerbek ellen megvolt, megőrizzük és legyen majd meg az a precizitás, feszesség a hollandok ellen is, és így föléjük tudjunk majd kerekedni."

Háfra Noémi szerint a csapategység rendkívül fontos lesz kedden. Forrás: Orlocizsuzsanna/ EHF CL, Facebook

– mondta el Háfra Noémi.

Tomori Zsuzsanna is az egységességet emelte ki a védekezés mellett, támadásban tudtak rohanni és gyors gólokat szerezni. Szerinte minden mérkőzés más, de mindig lehet várni egy-egy kiemelkedő teljesítményt a keret tagjaitól.

A világbajnok hollandokról Háfra Noémi elmondta, hogy kiváló csapat, bár most van pár fontosabb hiányzójuk. Két meccsen kikaptak, így lehet ők is „vért isznak" majd a mérkőzés előtt. Tomori Zsuzsanna szerint szinte hihetetlen, hogy jelenleg így áll a csoport.

A hollandok fizikumát emelte még ki a játékos, és el kell kerülni, hogy gyors gólokat kapjanak. Fontos, hogy kintről is minél többször be kell találniuk.

– mondta el a válogatott átlövő.

Zácsik Szandrát külön kiemelte Tomori, és bízik benne, hogy holnap is „elhozza az ágyúját" a hollandok ellen.

Tomori Zsuzsanna szerint a csapatnak meg kell mutatnia, hogy több önbizalmuk van. Forrás: Ritzau Scanpix via AFP/Bo Amstrup/Bo Amstrup

A csapatnak egyénenként mindenkinek az erősségét kell megmutatnia most, feszesnek és fegyelmezetteknek kell lenniük, a horvátok elleni meccset el kell felejteni, már nem lehet benne a fejekben.

– mondta el Háfra Noémi.

A hotel egy nagyon zárt tér, de ma délután egy félórás sétát terveznek egy erdőben. Tomori Zsuzsanna szerint ez fontos, hogy ki tudjanak szakadni a bezártságból. Egy-két programot szoktak csinálni maguknak. Társasjátékoznak, kártyáznak.

Háfra Noémi szerint csak a saját meccsükkel kell foglalkozniuk, nem figyelik a többi mérkőzés alakulását. Később ráérnek számolgatni, a fontos, hogy a játékuk fegyelmezett legyen, és fejben is koncentráltak maradjanak.

A szerb meccsen megtalálták az igazi védekezésüket. Most nem nekik kellett rohanni az eredmények után. A kilencesen kívül próbálnak majd szabálytalankodni, megtörni az ellenfél ritmusát.