A szerbek így is az utolsó pillanatban, csütörtökön utaztak Dániába, mert már a hét eleji teszteléseken, amelyeket Szerbiában végeztek el, koronavírussal küzdöttek.
A megérkezésük után kiderült, hogy a járványt nem tudták teljesen izolálni, mert a csapat egyik tagja továbbra is fertőzött.
Ezért az Eb szervezői nem tehettek mást, mint szombatra halasztották a pénteki Hollandia-Szerbia összecsapást. Szombaton a mi csoportunkban amúgy szünnap lenne. A fertőzött szerb játékost azonnal elszigetelték Koldingban, miközben a teljes szerb csapatot karanténba tették. Pénteken és szombaton újabb teszteléseknek vetik alá a szerb válogatottat, hogy kiderüljön, a többiek nem kapták-e el a vírust. Csak a két tesztelés után lehet arról szó, hogy a szerbek pályára lépjenek az Eb-n. Az elhalasztott meccs új időpontja december 5. 20.30.
A történteket az EHF hivatalos közleménye is megerősítette.
A magyar válogatott a tervek szerint pénteken délután Horvátország ellen lép pályára Koldingban. A meccs 18.15-kor kezdődik.