A résztvevő csapatoknak pontosan azért kellett volna legalább 5 nappal (de inkább egy héttel) a kezdés előtt a helyszínen lenniük, hogy egy esetleges fertőzést még könnyebben lehessen kezelni. Nézzük, mi történt volna abban az esetben, ha a szerbek nem az utolsó pillanatban esnek be Dániába - körükben egy koronavírusos játékossal.
Ha már hétfőn kiderül az eset, akkor az adott játékos elkülönítése mellett lett volna elég idő arra, hogy a csapat többi játékosát is több tesztnek vessék alá, mert ami most történik a szerbekkel, az legfeljebb tűzoltásra jó. A szerb csapat csütörtök este érkezett meg Koldingba. Kiderült, hogy van egy fertőzött játékosa. Őt elkülönítették. A többieket pénteken és szombaton is tesztelik, miközben a vírus lappangási ideje 5 nap.
Ez azt jelenti, hogy a szerbek pénteki és szombati tesztelése során könnyen lehet olyan, hogy valaki negatív eredményt produkál, majd két nappal később már fertőzött lesz.
Az 5 nappal korábbi érkezés pontosan ezt a szituációt tette volna könnyebbé mindenki számára. Most tényleg csak abban lehet reménykedni, hogy egyetlen szerb játékos sem fertőzött.
Mindazonáltal a szerbek utolsó pillanatos utazása pontosan rámutat arra, mi történhetett velük.
Egészen biztosak lehetünk abban, hogy a szerb csapatban a hét elején több fertőzött játékos is volt - a késői utazást pontosan ezzel indokolták,
hogy még odahaza tesztelnek. Ezzel csak az a baj, hogy mindez bizalmi kérdés és nem játék. Jó lenne azt hinni, hogy minden csapat komolyan veszi a teszteket és az óvintézkedések betartását. A magyar válogatott ebben példásan járt el, nem véletlen, hogy gyakorlatilag az egyetlen csapat vagyunk az Eb-n, amely teljes kerettel és fertőzésmentesen készülhet.
A szerbekre visszatérve: az EHF most a legkézenfekvőbb megoldást választotta azzal, hogy a szombati szünnapra halasztotta a péntekre kiírt Szerbia-Hollandia mérkőzést a C-csoportban. Ezt most még megtehették, a döntés viszonylag egyszerű volt, hiszen a szombat szünnap lett volna ebben a négyesben.
Az más kérdés, hogy a hollandok milyen érzésekkel, mekkora félelemmel lépnek majd pályára Szerbia ellen,
annak tudatában, hogy az ellenfélnél bárki lehet fertőzött. Hiszen nem tudjuk, hogy az egy valós fertőzött hány csapattársára kente rá a kórt. És ugyanez igaz ránk is, mi vasárnap játszunk a szerbekkel.
Jelen pillanatban tehát az a helyzet, hogy mindenki a szerb csapat újabb teszteredményekre vár. De ezek az eredmények közel sem biztos, hogy a valóságot mutatják. Tegyük hozzá: pontosan ezek miatt mondott le Norvégia az Eb társrendezéséről.
Mert az ottani szabályok szerint a szerb csapat már kizárásra került volna és utazna haza a tornáról.
Mindenki szidta a norvégokat, pedig ők csak az ilyen eseteket akarták megelőzni. Dániában ennél enyhébbek a rendelkezések - de senki sem érti, hogy a szervező bizottság miért nem ragaszkodott az 5 nappal korábbi megérkezéshez. Ez óriási hiba volt az EHF és a helyi rendezők részéről. Ez nem egy három napos torna, ez egy több mint két héten át tartó rendezvény. Ebben az esetben fokozott óvatossággal kellett volna eljárni.
Nem véletlen, hogy a norvégok tévés szakértője az Eb nyitány előtt már káoszról beszélt, mert a C csoportban (ahol a románok, a norvégok, a lengyelek és a németek játszanak) mind a négy együttest korábban érintette a vírus. Arról nem beszélve, hogy a román csapat pontosan ugyanolyan potenciális fertőző lehet, mint a szerb.
A meccseket egy ideig lehet halasztgatni - a szünnapok kezdetben erre lehetőséget adnak, de a versenysemlegesség máris sérül.
A holland válogatottnak így a péntek-vasárnap-kedd meccsritmus helyett szombat-vasárnap-kedd menetrendje lesz, a szerbeknek szintén. A magyar és a horvát válogatottnak egyelőre nem sérül az előzetes menetrendje, de ki tudja, mit hoz még a közeli jövő.
A magyarok nyitómeccse pénteken este Horvátország ellen 18.30-kor kezdődik Koldingban.