Vágólapra másolva!
Kanadai-olasz támadót igazolt az osztrák jégkorong-bajnokságban (ICE) érdekelt Hydro Fehérvár AV19.

A székesfehérvári klub hétfői közleménye szerint az Iserlohn Roostersből érkezik a 28 esztendős Alex Petan, aki a csonka szezonban 50 mérkőzésen 27 pontot (8 gól, 19 assziszt) szerzett a német élvonalban (DEL).

A négyszeres olasz válogatott csatár korábban két idényen át erősítette az osztrák ligában szereplő HCB Südtirol Alperia együttesét, első szezonjában bajnok lett a bolzanói gárdával. Európai karrierjének megkezdése előtt megfordult az ECHL-ben és az AHL-ben is.
A korábban EBEL néven futó osztrák liga a tervek szerint szeptember 25-én rajtol.