Vágólapra másolva!
Az Alba Fehérvár csapatában folytatja pályafutását a magyar férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobb játékosa, Vojvoda Dávid.

A 29 éves hátvéd az előző idényt az olasz élvonalbeli Reggio Emiliánál töltötte, a koronavírus-járvány kirobbanása miatt azonban karanténba került Észak-Olaszországban, elszakítva a családjától. Mintegy két héttel ezelőtt térhetett haza, nem sokkal később pedig felbontotta szerződését az olasz klubbal.

Az elmúlt időszakban szabadon igazolható volt, de kedden végül hivatalosan is megállapodott új csapatával, az Alba Fehérvárral.

"Nagyon örülök, hogy Magyarország egyik legnagyobb múltú csapatához kerültem. Úgy érzem, hogy abszolút jó döntést hoztam. Miután hazatértem, több magyar csapat is megkereste az ügynökségemet, de nekem a stabilitás nagyon fontos volt, hogy hosszútávú szerződést tudjak aláírni. Úgy érzetük a családdal, hogy ezt Fehérváron megkapom, így viszonylag gyorsan meg tudtunk állapodni a vezetőséggel. Nagyon várom már, hogy minél hamarabb elkezdődjön a bajnokság. Érdekes és nehéz év van mögöttem, újra szeretném bizonyítani mindenkinek és saját magamnak is, hogy sokkal többre vagyok képes annál, mint amire használtak Olaszországban.

- mondta el az online sajtótájékoztatón Vojvoda, aki három évre írt alá a székesfehérvári együttessel.

(Forrás: bb1.hu)