Vágólapra másolva!
A 2018-as női kosárlabda Euroliga Final Four megrendezése óriási szakmai és közönségsikert aratott Sopronban. Nem csoda, hogy a FIBA 2019-ben is úgy döntött, hogy a magyar város lássa vendégül a világ legrangosabb kupasorozatának négyes döntőjét. A Sopron egy évvel ezelőtt megszerzett ezüstérme után most a bronz is gyönyörűen csillogna.

Nem mi vagyunk pesszimisták, csak a sors Európa jelenlegi legjobb csapatát, az orosz Jekatyerinburgot rendelte a magyar csapat mellé a pénteki elődöntőben. (A másik ágon a cseh Prága az orosz Kurszk csapatával csap össze.)

Egy éve a mostani elődöntő volt a finálé. Akkor az oroszok 72-53-ra nyertek.

Legyünk realisták, ha ennél az eredménynél jobbat ér el a magyar bajnokcsapat, már előrelépett. Az esetleges győzelem lehetőségét most nem taglalnám, mert egyelőre az tényleg utópisztikusnak tűnik. Persze, láttunk már csodát ebben a sportágban, ebben az idényben, ettől a Soprontól.

2018-ban a Yakin elleni Euroliga-elődöntőben csodát láttunk a Soprontól Fotó: Polyák Attila - Origo

Például, amikor 2019 februárjában

a Sopron az esélytelenek nyugalmával utazott el az oroszországi Kurszkba, és hosszabbítás után verte meg Európa második legjobb csapatát - idegenben.

Aki látta azt a meccset, soha nem felejti el. Egyszersmind ebben az idényben az Euroligában ez volt az egyetlen olyan összecsapás, amelyen egy vendégcsapat nyerni tudott Oroszországban. A Jekatyerinburg az összes hazai meccsét megnyerte, és a Kurszk is csak a Sopron ellen vesztett.

Ki lehet-e indulni a kurszki meccsből a Jekatyerinburg elleni ütközet előtt? A Sopron edzője, a baszk Roberto Iniguez az Origo kérdésére így válaszolt.

Az edző, Roberto Iniguez - háttérben a csapata, a Sopron Forrás: FIBA

Amúgy is hetek óta azt mondom a játékosaimnak, hogy ez csak egy meccs, ez csak egy játék lesz az oroszok ellen. Próbálom róluk levenni a mentális terhet, ami részben abból ered, hogy ismét hazai pályán játszhatunk a Final Fourban."

Az alapszakaszban a cseh USK Praha együttese le tudta győzni a verhetetlennek hitt orosz óriást.

Éppen a csehek példája bizonyítja, hogy azért nem teljesen lehetetlen küldetés ez. Ezt a meccset január 30-án játszották, a végeredmény 82-73 lett a Prága javára. Ezt megelőzően a Prága három meccsét is elvesztette az Euroligában. Csakúgy, mint a Sopron, amely a kurszki győzelme előtt bukott el három összecsapást sorozatban. Ennyit a hasonlóságokról, a példa tehát adott, az oroszok sem gépek, nem verhetetlenek. Ők is kifoghatnak egy rosszabb napot, de itt ezzel most befejezem, mert nem szeretnék a soproni játékosok hátára nagy zsákot pakolni. Amúgy is tele van a puttonyuk, jócskán.

"Öt éve erre senki nem gondolt volna, egy álom vált valóra" - fogalmazott a hazaiak csapatkapitánya, Fegyverneky Zsófia.

Fegyverneky Zsófia, a Sopron csapatkapitánya Forrás: FIBA - Tóth Zsombor

Hozzátette: tudják, milyen jó erőkből áll pénteki ellenfelük, a címvédő Jekatyerinburg, de egész évben keményen dolgoztak és edzettek erre a hétvégére, így készen állnak a feladatra. "Felkészültünk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Meglátjuk, ez mire lesz ez elég" - mondta Fegyverneky.

Mire építhet tehát a Sopron a péntek este 20 órakor kezdődő elődöntőben?

Arra a tökéletesre fejlesztett és két éve gyakorolt védekezésre, amely a vezetőedző, Roberto Iniguez védjegye.

A baszk mester hónapokon, heteken, napokon át szinte beleverte a játékosokba azt a játékstílust, amely a Sorpont mára Európa élvonalába emelte. Aztán ott van még a legendás soproni szív, amely sokszor átsegítette már a csapatot egy-egy nehezebb pillanaton. Ezzel együtt a Jeka játékosállománya messze a Sopron felett áll. A legnagyobb sztárjuk az amerikai Brittney Griner.

Az amerikai Brittney Griner, a Jekatyerinburg legjobb játékosa Forrás: Sputnik/Pavel Lisitsyn

A 28 éves houstoni születésű, 206 cm magas óriás a 2016-os riói olimpián az aranyérmes csapat tagja volt, mellette kétszeres világbajnok. Mögötte szorosan következik honfitársa, Kayla McBride, valamint

a magyar útlevéllel is rendelkező Courtney Vandersloot,

aki szerepelt már a magyar női válogatottban is. E három játékos közül bárki képes egyedül eldönteni egy meccset, ugyanakkor - különösen Griner - a nem könnyű esetek kategóriájába tartoznak. Ha az oroszok amerikai óriása begőzöl, az az egész csapat teljesítményére kihatással lehet.

A Jekatyerinburg spanyol edzője. Miguel Mendez így nyilatkozott. "Nekünk van az egyik legjobb játékoskeretünk, de nem mindig ez dönt.

- mondta a spanyol szakember.

A Sopron gyakorlatilag három hete csak az Euroligára készül.

A magyar bajnokság negyeddöntője nem állította megoldhatatlan feladat elé Fegyvernekyéket, mert a Cegléd ellen lejátszott két mérkőzés szinte csak edzőmeccsnek volt alkalmas. Roberto Iniguez nagy terhelést adott a csapat játékosainak, hogy ebből mit profitálhat a magyar bajnok, az is a hétvége egyik nagy kérdése. Mindenesetre a keret egyetlen játékosa sem beszél arról, hogy eleve esélytelenek lennének az oroszok ellen. Sokan emlegetik az egy évvel ezelőtti csodát, amikor Jelena Milovanovics utolsó másodperces triplájával gyűrtük le a Final Four elődöntőjében a török Yakin Dogu együttesét. Emlékeznek még erre a csodálatos dobásra?

Nyugodtan állíthatom, hogy a tavalyi csodához az is kellett, hogy Sopron rendezze meg a négyesdöntőt. Viszont - bármennyire is furcsán hangzik - az idei évben

a Sopron edzője, Roberto Iniguez jobban szerette volna, ha nem Magyarországon van a Final Four.

Talán azért, mert a hazai rendezés óhatatlanul nagy terhet rak a mindenkori rendező csapatra, meg azért, mert a Sopron épp ebben az idényben bizonyította be, hogy idegenben hatékonyabban tud játszani, mint saját pályáján.

A 2018-as Sopron-Yakin Dogu Euroliga-elődöntő tényleg felejthetetlen volt Fotó: Polyák Attila - Origo

"Bár a Bourges elleni sikeresen megvívott negyeddöntő után elsőre azt mondtam, hogy jó lenne a soproni rendezés, utána kicsit másképp láttam mindezt" - mondta Roberto Iniguez. "A klub másként döntött, én pedig ezt természetesen tiszteletben tartom. Ha már így alakult, bízom abban, a szurkolóink ezúttal is sokat fognak segíteni" - tette hozzá az edző.

Ezt mondja a Kurszk és a Prága edzője

A tavaly Sopronban bronzérmes Dinamo Kurszk edzője, Lucas Mondelo szerint a legjobb négy csapat jutott el idáig, nekik pedig egy olyan klubbal kell megmérkőzniük a döntőért, amelynek kispadján a legrutinosabb edző ül Natalia Hejkova személyében.
"Ötven-ötven százalék esélye van mindkét együttesnek a fináléba kerülésre. A taktikai felkészítés ugyan fontos, de itt már a napi forma és a nüanszok fognak dönteni. Elengedhetetlen, hogy kordában tartsuk az érzelmeinket, de ezt csak mondani könnyű, megvalósítani már nem annyira" - adta meg a siker receptjét Mondelo.
A 2015-ös Euroliga-győztes USK Prahát irányító Hejkova - aki korábban Sopronban is edzősködött, s aki eddig ötször nyerte meg csapataival az Euroligát - azt mondta: januárban mély gödörben voltak, de sikerült kimászniuk belőle.
"Minden együttes évről évre jobb és jobb, arra pedig az idény előtt kevesen fogadtak volna, hogy mi itt leszünk a négy között. Nincsenek sztárjátékosaink, de egységesek vagyunk, és a végsőkig küzdünk egymásért. A pénteki mérkőzés 0-0-ról indul, tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de nekimegyünk az oroszoknak" - jelentette ki Hejkova.

Pénteken este fél hattól a cseh USK Praha az orosz Kurszk ellen játssza a Final Four első elődöntőjét, majd 20 órakor kezdődik a várva várt Sopron-Jekatyerinburg ütközet.