Tengerentúli ellenfelekkel készül a magyar női pólóválogatott

Női vízilabda válogatott edzés, 2018.05.28.
Női vízilabda válogatott edzés
Vágólapra másolva!
Az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok, valamint Ausztrália és Japán lesz az ellenfele a júliusi Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar női vízilabda-válogatottnak a jövő héten szerdától péntekig zajló Vodafone Kupán.

Bíró Attila szövetségi kapitány az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón elmondta, azért választotta a tengerentúli riválisokat, mert úgy számolt, ha lemaradnának a világliga szuperdöntőjéről - amely végül be is következett -, akkor se teljen úgy el a nyár, hogy a csapatba bekerülő fiatalok nem játszanak a nemzetközi élmezőnnyel.

Bíró Attila taktikusan választott ellenfelet a felkészülésre Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"A legjobb erőfelmérő szerintem a világ legjobbjaival találkozni"

- jegyezte meg a szakember, aki elégedett a felkészülés jelenlegi állásával, s bízik benne, hogy a barcelonai Eb-n a legjobb formában lesz az együttes.

Keszthelyi Rita csapatkapitány elmondta, sok az új arc a csapatban, éppen ezért ő megpróbál minden edzésen mással passzolgatni, vagy egykapuzni.

- nyilatkozott Keszthelyi Rita.

Sok az újonc a csapatban Fotó: Mudra László - Origo

Beck György, a névadó szponzor Vodafone Magyarország Zrt. elnöke kiemelte, ahogy a cég az üzleti életben, úgy a magyar vízilabda is világszínvonalú minőséget képvisel.
A margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában sorra kerülő Vodafone Kupára a belépés ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött, ezt a drukkerek a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján tehetik meg.