Vágólapra másolva!
Hatgólos vereséget szenvedett szombaton a címvédő Győri Audi ETO KC a macedón Vardar Szkopje otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A visszavágót egy hét múlva rendezik.

Női BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Vardar Szkopje (macedón) - Győri Audi ETO KC 24-18 (14-10)

A címvédő Győr az előző idényhez képest jelentősen átalakult, hiszen a világklasszis irányító, Görbicz Anita gyermeket vár, a világ legjobb kapusának tartott norvég Katrine Lunde nemrégiben lett anyuka, míg a brazil Eduarda Amorim súlyos térdsérülése miatt ebben az idényben már nem léphet pályára. Ugyanakkor a rivális - amelynek soraiban két ex-győri, Jovanka Radicevic és Andrea Lekic is szerepel - anyagilag megerősödött, s a keretében minden poszton komoly játékost tud felvonultatni.

A Szkopje ebben az idényben hazai pályán még nem kapott ki, és most is nekiugrott riválisának, az 5. percben már 3-0-ra vezetett, majd a 8. percben, 5-1-nél kénytelen volt időt kérni az ETO. Aguilar tartotta a lelket a társaiban, majd amikor a többiek is felpörögtek, sikerült egyenlíteni (6-6). A Vardar is időt kért, majd Lekic és Radicevic találataival megint elhúzott.

Továbbra is pontatlan volt a győriek játéka, sok volt a rossz átadás, ráadásul Szuszlina is jól védett, a hibákat pedig könyörtelenül kihasználta a Szkopje.

Öt győri büntető maradt ki

A második félidő elején tovább nőtt a különbség (16-11), és a kapuba csereként beálló Leynaud miatt nem is tudott közelebb zárkózni a Győr. Az utolsó tíz perc 21-15-ről indult, de emberelőnyben sikerült kétszer betalálnia a vendégeknek, és Herr büntetőt fogott. A hajrá még agresszívebb, a sportszerűség határát súroló, illetve néhol átlépő Vardar-védekezést hozott.

Kovacsics hétméterest hibázott kritikus szakaszban, megint hullámvölgybe került az ETO, sorra adta el a labdákat - még emberelőnyben is -, ráadásul Korsós sem tudta bedobni a büntetőt, s ez már az ötödik kihagyott győri hetes volt.

A gyenge napot kifogó Győrre a jövő szombati, hazai visszavágón igazi próbatétel vár, hogy ledolgozza ezt a hátrányt. A párharc győztese léphet pályára a május 9-10-i budapesti négyes döntőben.

További eredmények:
Thüringer HC (német) - Larvik (norvég) 26-29 (11-14)
Baia Mare (román) - Dinamo Szinara (orosz) 25-23 (11-12)

vasárnap:
Viborg HK (dán) - Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 16.50