Vágólapra másolva!
Szombaton veszi kezdetét a férfivízilabda-bajnokság rájátszása, amelynek elődöntőjében a Domino-BHSE a Brendon-Fenstherm-ZF-Egerrel, a TEVA-VasasPlaket a Szeged-Beton VE csapatával mérkőzik meg.

A csapatok az alapszakaszból az egymás ellen megszerzett pontjaikat magukkal hozzák a rájátszás első mérkőzéseire. A továbbjutáshoz együttesen nyolc pontot kell elérni. A Honvéd-Eger összecsapás toronymagas esélyese a budapesti gárda, hiszen mind ősszel, mind tavasszal nyert, így 4 ponttal rendelkezik, míg a heves megyei egylet 0 ponttal vág neki az ütközetnek.

Az esélyekről Kovács István a Domino-BHSE vezetőedzője így nyilatkozott az [origo]-nak: "Játékosaim nagy igénybevételnek vannak kitéve, így van néhány sérültünk. Tudom, hogy az elődöntőnek mi vagyunk az esélyesei, és minden szurkolónk azt várja el tőlünk, hogy zsinórban hetedszer is megnyerjük a bajnokságot, ám az Eger nagyon jó csapat, és nem vehetjük félvállról az elődöntőt. A bajnokság mellett természetesen az Euroligában is szeretnénk helytállni. Ott most a legjobb négy közé jutás a cél.

Az Eger részéről Halmos R. Péter szakosztály-igazgató a következőket mondta: "Nagyon gyenge őszi szezont produkáltunk. Fontos pontokat hullajtottunk el, ami azt eredményezte, hogy az alapszakaszban a negyedik helyen zártunk. Az Euroligában majdnem sikerült a bravúr, tehát a legjobb nyolc közé jutás, ám az utolsó pillanatban kiestünk, amelyet negatív csodaként éltünk meg. Visszatérve az elődöntőhöz, a Honvéd nagyon erős együttes, de az a célunk, hogy megszorongassuk a riválist."

A másik párosításban a Vasas és a Szeged is megnyerte otthoni találkozóját, így 2-2 ponttal kezdik a csatározásokat. Földi László, a TEVA-VasasPlaket mestere kicsit borúsan kezdte gondolatmenetét: "Túl sok jót nem tudok mondani, mert van néhány sérültünk. Sajnos Steinmetz Ádámnak nyaki porckorongsérve van, ami miatt hat hetet biztosan ki kell hagynia, így az idei szezon lezárult a részéről. Érzékeny veszteség, de igyekszünk két fiatal játékossal pótolni őt. Mérhetetlen nagy terhelésnek vannak kitéve a játékosok, ennek köszönhetőek az ilyen jellegű sérülések. Több fronton kell helytállnunk, és sajnos a játékosoknak nincs idejük regenerálódniuk. Mindezektől függetlenül szeretnénk döntőbe jutni, az Euroligában, pedig ismét legyőzni a horvát Dubrovnikot. Mindkét feladat komoly kihívás a részünkről.

Gyöngyösi András, a Szeged-Beton VE vezetőedzője sportszerűen azt kívánta, hogy minél előbb legyen komplett a Vasas együttese: "Boldogok vagyunk, hogy a legjobb négy között lehetünk. Mi az esélytelenek nyugalmával készülünk a mérkőzésre, bár tény, hogy az alapszakaszban az egyik összecsapást mi nyertük. Izgalmas és küzdelmes mérkőzéseket várok az elődöntőben, és nem feltartott kezekkel megyünk majd a vízbe.

Az elődöntő első mérkőzéseit május 19-én, szombaton rendezik. A párosítások:
Domino-BHSE - Brendon-Fenstherm-ZF-Eger (első mérkőzés: Kőér u., 19 ó)
TEVA-VasasPlaket - Szeged-Beton VE (első mérkőzés: Komjádi uszoda, 18 ó)

Tomka Tivadar