Vágólapra másolva!
A bajnoki cím szempontjából is döntő jelentőséggel bírhat a szombati Ferencváros-Videoton rangadó, amely a labdarúgó OTP Bank liga 21. fordulójának zárómérkőzése lesz.

A címvédő FTC jelenleg hat ponttal van lemaradva a székesfehérváriaktól, vagyis győzelem esetén felzárkózhat, vereséggel viszont jelentős hátrányba kerülne.

A két csapat 45. alkalommal találkozik a Ferencváros pályaválasztása mellett, a párharc során eddig 25 mérkőzés zárult az FTC sikerével, 12-szer győzött a Videoton, hétszer pedig döntetlen lett az eredmény.

A fehérváriak legutóbb 2013 nyarán nyertek bajnoki mérkőzést a zöld-fehérek otthonában.

A korábbi magyar válogatott Miriuta László - aki játékosként mindkét klubcsapatban megfordult - a Videoton honlapján úgy fogalmazott, ez a találkozó vízválasztó lesz, amelyik együttes nyerni tud, az jó eséllyel később a bajnoki címet is megszerezheti.

"Nagyon nehéz mérkőzés lesz mindkét csapat számára. A Fradi biztosan mindent belead, hogy ne nőjön tovább a különbség, úgyhogy ebből a szempontból talán a Vidi várhatja kényelmesebb helyzetből a meccset, hiba lenne azonban a fehérváriaktól, ha hátradőlnének. Amennyiben a vendégek nyernének, nagyon nagy előnyre tennének szert a Ferencvárossal szemben, ha pedig a zöld-fehérek gyűjtenék be a három pontot, az hatalmas lökést adhatna nekik" - nyilatkozta a román élvonalbeli CFR Cluj vezetőedzője.

Kispesten zuhanhat tovább a Debrecen

Az újpesti stadion gyepszőnyegének állapota miatt az előző fordulóból március 16-ra kellett halasztani a Vasas-Haladás találkozót, a szombati Vasas-Gyirmót mérkőzés megrendezésének viszont már nincs akadálya.

A második helyezett Budapest Honvéd a kiesőzónában található Debrecent fogadja. A DVSC legutóbb 2014 októberében, idegenben pedig még régebben, 2013 novemberében tudta legyőzni a kispestieket. A tabellán utolsó előtti MTK "kiesési rangadót" játszik, ugyanis a nála csupán egy ponttal többet gyűjtött Diósgyőrhöz látogat, Mezőkövesdre.

OTP Bank Liga, 21. forduló, szombat:
Swietelsky Haladás-Újpest FC, Sopron 15.30, v.: Andó-Szabó
Diósgyőri VTK-MTK Budapest, Mezőkövesd 15.30, v.: Erdős
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 15.30, v.: Szőts
Vasas FC-Gyirmót FC, Szusza Ferenc Stadion 15.30, v.: Karakó
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 15.30, v.: Berke
Ferencváros-Videoton FC 18.00, v.: Szabó Zs.

A tabella:
1. Videoton FC 20 11 4 5 44-20 37 pont
2. Budapest Honvéd 20 11 4 5 34-18 37
3. Vasas FC 19 10 4 5 30-18 34
4. Ferencváros 20 8 7 5 34-27 31
5. Mezőkövesd Zsóry 20 8 6 6 24-22 30
6. Újpest FC 20 6 9 5 31-31 27
7. Swietelsky-Haladás 19 7 5 7 22-23 26
8. Paksi FC 20 5 9 6 18-24 24
9. Diósgyőri VTK 20 6 3 11 24-39 21
10. Debreceni VSC 20 5 6 9 20-26 21
11. MTK Budapest 20 4 8 8 13-23 20
12. Gyirmót FC 20 3 5 12 8-31 14

A Vasas-Haladás mérkőzést március 16-án rendezik.