Doll hangja is elment a Fradi kínkeserves győzelme után

Budapest, 2016. július 23. A ferencvárosi Nagy Dominik (a földön) és kispesti Eppel Márton (k) a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójában játszott Budapest Honvéd-Ferencváros mérkőzésen 2016. július 23-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Két győzelemmel kezdett a Ferencváros az NB I-ben, így vezeti a magyar bajnokságot. A Honvéd legyőzése után Thomas Doll elmondta, mindegy volt, hogyan, de győzniük kellett. 

"Mindenki el tudja képzelni, hogy az egész klub padlóra került a Bajnokok Ligája-búcsút követően. Mindnyájan vártuk ezeket a nemzetközi mérkőzéseket, erre ilyen könnyedén elajándékoztuk másnak a lehetőséget" - mondta Thomas Doll az NSO-nak a Honvéd ellen megnyert mérkőzés után.

A Fradi jobban játszott a Honvédnál, de Böde Dániel gólja után nem sokat törődött a támadásokkal, csak az előnyét őrizte. "Szerdán százhúsz percet játszottunk, ezért a Honvéd ellen nem volt más választásunk, úgy léptünk pályára, hogy egy gól eldöntheti a három pont sorsát. Most csak az volt fontos, hogy győzzünk.

Mindegy volt, hogy kínkeservesen,

csak gyűjtsük be a három pontot" - adott magyarázatot csapata játékára Doll.

Nagy Dominik (a földön) és a kispesti Eppel Márton Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Ezen a napon jól kontráztunk, hátul pedig jól zártunk. Nem volt különösebb oka, hogy az utolsó tíz percre leültem a kispadra. Általában végigbírom a meccseket, fitt vagyok, ám most elment a hangom. Máté Csaba segítőm vette át a szerepemet, a találkozó végén ő kiabált az oldalvonal mellől" - tette hozzá Doll.

A Fradi két győzelemmel nyitott, így vezeti a bajnokságot, és nem lenne meglepő, ha hasonlóan dominálná a bajnokságot, mint tavaly, ugyanakkor ezt idén már nehezebb lesz komoly sikerként eladni a nemzetközi fiaskó miatt.