Vágólapra másolva!
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság brassói fiókszervezete emléktáblát avat pénteken Bodola Gyula román és magyar válogatott labdarúgó szülőházán.

Szente László, a szervezet elnöke elmondta, hogy az általa vezetett szervezet nemcsak a műemlékek védelmét, hanem az emlékállítást is feladatának tekinti. Ezért tartotta fontosnak, hogy magyar, román és német nyelvű emléktáblát állítson a brassói születésű labdarúgónak.

Amint Szente László felidézte: Bodola Gyula 1912-ben született. Szülővárosában kezdte a labdarúgást, de a nagyváradi AC játékosaként vált ismertté. A két világháború között a bukaresti Venussal kétszer nyert román bajnoki címet és egyszer román kupát. A 2. bécsi döntés után visszatért Nagyváradra, és csapatával 1944-ben a magyar bajnokságot is megnyerte. 1946-ban végleg Magyarországra telepedett, és 1950-ig az MTK csapatában játszott.

Bodola Gyula (1912-1992) Forrás: Reggeliujsag.ro

Bodola Gyula 48 alkalommal szerepelt a román, és 13 alkalommal a magyar válogatottban. A román válogatott játékosaként szerzett 30 góljával évtizedeken át a legeredményesebb romániai játékos volt, rekordját csak Gheorghe Hagi tudta megdönteni. 1992-ben halt meg Budapesten. 2008-ban róla nevezték el a nagyváradi stadiont.