Meghalt a legidősebb magyar válogatott focista

Rudas Ferenc; Springer Miklós MŰALKOTÁS szobor mellszobor SZEMÉLY Közéleti személyiség foglalkozása sportoló labdarúgó labdarúgó szobor IDŐJÁRÁS esős
Orosháza, 2010. május 30. Rudas Ferenc huszonháromszoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros Baráti Kör elnöke (b) és Springer Miklós az FTC alapítója, Springer Ferenc unokája áll a felavatott Mátrai Sándor-mellszobor előtt Orosházán, a Mátrai Stadionban. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Elhunyt Rudas Ferenc, a Fradi örökös bajnok futballistája. Kilencvennégy évesen ő volt a legidősebb magyar válogatott játékos.

Kilencvennégy éves korában elhunyt Rudas Ferenc, a Ferencváros egykori labdarúgója – írja a Fradi.hu.

Ruck Ferenc néven született Budapesten 1921-ben. Fiatal korában a Törekvésben futballozott, 17 évesen igazolt a Ferencvárosba, ahol aztán 16 éven keresztül játszott a védelemben.

1949-ben, a bajnoki trófeával Forrás: Fortepan


Összesen 367-szer szerepelt a Fradiban, 36 gólt szerzett, egy ideig ő volt a csapat kapitánya. 1949-ben bajnok, 1942-ben, 1943-ban és 1944-ben Magyar Kupa-győztes volt. Az év játékosának választották 1946-ban.

A válogatottban 23-szor játszott, ha nincs egy súlyos sérülése,

talán az Aranycsapatnak is a tagja lehetett volna.

Gyetvai László 2013. augusztus 28-ai halála óta ő volt a legidősebb élő válogatott labdarúgó.

Rudas Ferenc (balra) Springer Miklós (az FTC alapítója, Springer Ferenc unokája) társaságában egykori játékostársa, Mátrai Sándor mellszobrának felavatásán Orosházán, 2010-ben Forrás: MTI/Rosta Tibor


1974-ben az FTC örökös bajnokának választották, az FTC Baráti kör elnökeként élete végéig ápolta a Ferencváros hagyományait. A klub honlapján megjelent közlemény "egy legendás korszak legnagyobb alakjának" nevezi.

Budapesti díszpolgár is lett

Öt éve megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, egy évre rá a Magyar Fair Play díj életmű-kitüntetését, tavaly pedig a Budapest díszpolgára címet. "Azért is örülök különösen, hiszen ezzel is példát mutathatok a fiatal generációnak.

A Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén tavaly nyáron Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Ebből is látszik, hogy érdemes hajtani, jól szerepelni, mert az embert még ennyi idő után is megbecsülik" – mondta a Fradi.hu-nak a díszpolgári cím átvételekor.

Rudas Ferencet a Ferencvárosi Torna Club saját halottjának tekinti.