Vágólapra másolva!
Számos esetben nem tudták leemelni a szükséges összeget azoknak a magyar szurkolóknak a bankszámlájáról, akik az UEFA sorsolásán jegyvásárlási lehetőséghez jutottak. Vélhetően az OTP Bank rendszere a hibás. Aki így járt, annak nincs több próbálkozása, elszállt az Európa-bajnokságra szóló jegye. 

Több magyar futballszurkoló is azt írta pénteken a Facebookon, hogy hiába kapott értesítést az UEFA-tól arról, hogy a most zajló sorsoláson jegyvásárlási lehetőséghez jutott a nyári Eb-re, a ügylet nem ment át a bankján: az európai szövetség

nem tudta leemelni az összeget, noha a számlán volt elég fedezet.

Az idei franciaországi Európa-bajnokságon 44 év után végre a magyar válogatott is ott lesz, ezért a hazai szurkolók körében óriási az érdeklődés a torna meccsei iránt. Az UEFA több körben értékesíti a jegyeket, a jelentkezők közötti sorsolás szakasza épp mostanában zárul le. Akit kisorsoltak, meccsenként legfeljebb négy belépőhöz juthat hozzá.

Sokan szeretnék ezt testközelből látni Forrás: AFP/Kisbenedek Attila


Ehhez azonban az kell, hogy a jelentkezéskor megadott bankszámlájáról az UEFA le is tudja hívni a szükséges összeget.

Ez az, ami sok esetben nem sikerült.

A Facebookon látott panaszok mindegyikében az OTP Bank neve szerepelt (ez persze nem jelenti azt, hogy más bank ne lehetne érintett), ezért megkérdeztük az OTP-t, mit tud a problémáról.

Hatszázaléknyi malőr

A sajtóosztálytól azt válaszolták, hogy a tranzakciók túlnyomó része rendben lezajlott, de "a kisorsolt igénylések hat százalékában, összesen egy-kétszáz esetben az UEFA technikai okból nem tudta végrehajtani a terhelést". A bank

vagyis a technikai ok nyilván a banki rendszer hibáját jelenti.

Sokan maguk rontották el

Érdekes, hogy az OTP-nél az összes igénylő több mint egyharmada hoppon maradt, de javarészt nem a bank hibájából. Az OTP legalábbis azt írta a válaszában, hogy a sorsoláson kiválasztott ügyfelek "további 30 százalékánál más jellegű akadály miatt hiúsult meg a tranzakció, például nem volt fedezet a számlán, alacsony vásárlási limit volt beállítva, illetve bizonyos esetekben lejárt kártyaadatokat adtak meg az ügyfelek."

Az OTP Bank azt is írta, "mindent elkövet annak érdekében, hogy az UEFA-val együttműködve, partnere, az MLSZ segítségével" megoldja a problémát, de erre valószínűleg a legjobb indulattal sem lesz módja. Az UEFA már előzetes tájékoztatójában világosan jelezte, hogy

sikertelen tranzakció esetén törli az adott igényt.

Megkérdeztük azért az európai szövetséget, hogy a pórul jártak közül azok, akik bizonyítani tudják, hogy nem a saját hibájukból hiúsult meg a terhelés, kapnak-e még esélyt. Az Origónak küldött válasz megerősíti az eredeti tájékoztatást: a rendszer csak egyszer próbálkozik, és ha nem jár sikerrel, a következő igénylőnek adja tovább a lehetőséget.

Egyetlen remény maradt:

az UEFA a válaszában megjegyezte, hogy ha valamennyi jegy újra elérhető lesz, akkor értesítik a jelentkezőket – már amennyiben ők ehhez előzetesen hozzájárultak.