Ennél jobb alkalom nincs a görög átok megtörésére

Dzsudzsák Balázs Budapest, 2015. március 29.
Dzsudzsák Balázs (elöl) és Jannisz Fetfacidisz a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének F csoportjában játszott Magyarország - Görögország találkozón a fővárosi Groupama Arénában 2015. március 29-én.
MTI Fot
Budapest, 2015. március 29. Dzsudzsák Balázs (elöl) és Jannisz Fetfacidisz a labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének F csoportjában játszott Magyarország - Görögország találkozón a fővárosi Groupama Arénában 2015. március 29-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott története során még sosem győzött Görögországban, azaz akár történelmi sikert is arathat a vasárnap 18 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Az eddigi nyolc idegenbeli találkozón három döntetlen és öt vereség a mérleg magyar szempontból. Összességében a két válogatott 18-szor találkozott egymással: a magyarok négyszer nyertek és hat döntetlen mellett nyolcszor szenvedtek vereséget.

A magyar válogatottnak azért is lenne fontos a győzelem Görögországban, mert akkor még az automatikus Eb-részvételt jelentő második helyet is megcsíphetnénk, amennyiben a románok nem nyernek Feröeren. Igaz, ha nem szereznénk pontot, még akkor is kijuthatunk az Eb-re, amennyiben az ukránok nem nyernek hétfőn a spanyolok ellen.

A magyar és a görög válogatott korábbi mérkőzései:
1938. március 25., Budapest:
Magyarország - Görögország 11-1 - vb-selejtező
magyar gólszerzők: Zsengellér (5), Nemes (3), Titkos (2), Vincze

1976. október 9., Athén:
Görögország - Magyarország 1-1 - vb-selejtező
magyar gólszerző: Kereki

1977. május 28., Budapest:
Magyarország - Görögország 3-0 - vb-selejtező
magyar gólszerzők: Pusztai, Nyilasi, Fazekas

1978. október 29., Szaloniki:
Görögország - Magyarország 4-1 - Eb-selejtező
magyar gólszerző: Várady

1979. május 2., Budapest:
Magyarország - Görögország 0-0 - Eb-selejtező

1983. május 15., Budapest:
Magyarország - Görögország 2-3 - Eb-selejtező
magyar gólszerzők: Nyilasi, Hajszán

1983. december 3., Szaloniki:
Görögország - Magyarország 2-2 - Eb-selejtező
magyar gólszerzők: Kardos, Törőcsik

1986. november 12., Athén:
Görögország - Magyarország 2-1 - Eb-selejtező
magyar gólszerző: Boda

1987. október 14., Budapest:
Magyarország - Görögország 3-0 - Eb-selejtező
magyar gólszerzők: Détári, Bognár Gy., Mészáros

1988. november 15., Athén:
Görögország - Magyarország 3-0 - barátságos

1989. október 25., Budapest:
Magyarország - Görögország 1-1 - barátságos
magyar gólszerző: Szekeres J.

1992. november 11., Szaloniki:
Görögország - Magyarország 0-0 - vb-selejtező

1993. március 31., Budapest:
Magyarország - Görögország 0-1 - vb-selejtező

2005. november 16., Athén:
Görögország - Magyarország 2-1 - barátságos
magyar gólszerző: Kenesei

2007. június 2., Iraklio:
Görögország - Magyarország 2-0 - Eb-selejtező

2007. november 21., Budapest:
Magyarország - Görögország 1-2 - Eb-selejtező
magyar gólszerző: Buzsáky

2008. május 24., Budapest:
Magyarország - Görögország 3-2 - barátságos
magyar gólszerzők: Dzsudzsák, Juhász, Vadócz

2015. március 29., Budapest:
Magyarország - Görögország 0-0 - Eb-selejtező