Vágólapra másolva!
Török lapértesülések szerint a Bursaspor vezetősége elégedetlen Dzsudzsák Balázs játékával, ezért a válogatott szünet után megbeszélésre hívta a magyar válogatott csapatkapitányát. 

A Bursa.com úgy fogalmaz, „a magyar válogatott játékos nem a tőle elvárható szinten teljesít”, ezért beszélgetésre invitálják a klub vezetői, ahol együtt értékelhetik a helyzetet. Dzsudzsák az első öt meccsét végigjátszotta a Bursasporban, de a Rizespor ellen már a 63. percben lecserélték, és játékáról később azt írták, túl sok kockázatot vállalt, és nem tudott a csapat vezérévé válni.

Más lapok is kiemelték, hogy

egyelőre nem tud megfelelni a klubvezetés elvárásainak, különösen az elmúlt három meccsen nem ment neki úgy a játék

, ahogy szerették volna. A törökök azt szeretnék, ha Dzsudzsák több poszton, több játékrendszerben is bevethető lenne.

Nem úgy megy neki, ahogy várták Forrás: Origo

A magyar szélső hat meccsén két gólt szerzett és három gólpasszt osztott ki, most mégis azzal riogatják, hogy a Barcától szerződtetett Isaac Cuenca veheti át a helyét. A Bursaspor hét forduló után a 12. helyen áll 9 ponttal, de csak három pontra van a már EL-helyen álló Konyasporttól.