Mindössze ennyi kell Dzsudzsákék Eb-részvételéhez

Dzsudzsák Balázs
Telki, 2015. október 5. Németh Krisztián (b) és Dzsudzsák Balázs, a magyar labdarúgó válogatott tagjai a csapat Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzése előtti edzésen a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telki edzőközpontjában 2015. október 5-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Két fordulóval a vége előtt reális esélye van a magyar labdarúgó-válogatottnak arra, hogy megszerezze az automatikus Európa-bajnoki részvételt jelentő legjobb csoportharmadik helyet a 2016-os franciaországi kontinensviadal selejtezősorozatában.

Bernd Storck együttesének egyenes ági kvalifikációjához az egyik alapfeltétel, hogy csoportjában a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős, de jelenleg nyeretlenül sereghajtó Görögország maradjon az utolsó helyen, azaz ne előzze meg a három ponttal előtte álló Feröer-szigeteket a hátralévő két fordulóban.

Ami kedvező a magyar válogatott számára, hogy e tekintetben saját kezében van a sorsa, ugyanis csütörtökön és vasárnap éppen ezzel a két válogatottal találkozik: ha mindkétszer nyer, akkor a jobb egymás elleni eredményeknek köszönhetően - a feröeriek mindkétszer győztek a görögök ellen - mindenképpen a szigetországiak maradnak az ötödik pozícióban.

Németh Krisztián és Dzsudzsák Balázs - a duótól sokat vár a közvélemény Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ha a magyarok csütörtökön felülmúlják a Feröer-szigeteket és a görögök kikapnak Észak-Írországban, akkor szintén biztossá válik, hogy utóbbiak végeznek sereghajtóként, függetlenül az utolsó fordulóban esedékes görög-magyar meccs eredményétől.

Az utolsó hely sorsa azért lényeges, mert a nyolc hatcsapatos csoportban csak a legjobb öt elleni eredményeket viszik magukkal a harmadik helyezettek. A magyarok pedig Feröer-szigetek ötödik helyével - feltételezve, hogy csütörtökön nyernek - hat pontot vihetnének tovább, míg a görögök előzésével legfeljebb négyet.

Böde Dánielt végül csak észrevette Storck kapitány Forrás: MTI/Illyés Tibor

A csoportharmadikok tabelláján, amelybe jelenleg a feröeriek elleni eredmény számít, Magyarország második 12 pontjával, amihez további három pontot tudna hozzátenni a feröeriek ellen. Az egy ponttal előtte álló ukránoknak szintén csak egy olyan meccsük van hátra, amely beleszámít ebbe a speciális tabellába - ha Macedónia marad utolsó -, de az éppen a címvédő spanyolokkal, azaz ha azon október 12-én a papírforma szerint nem nyernek, akkor őket megelőzheti Bernd Storck csapata.

A feröeriek ellen megszerezhető további három ponttal és a görögök utolsó helyével számolva pedig csak

az I csoport majdani harmadik helyezettje lehet veszélyes a magyarokra.

Jó lenne minél több góllal nyerni Forrás: MTI/Illyés Tibor

Abban a csoportban arra van szükség magyar szempontból, hogy a jelenleg 12 ponttal második Dánia ne nyerjen utolsó, portugáliai meccsén, vagy a 11 ponttal harmadik Albánia legfeljebb három pontot szerezzen hátralévő két mérkőzésén, hazai pályán Szerbia és idegenben Örményország ellen.

Ha Albánia vagy Dánia mégis 15 ponttal zárna harmadikként, akkor a gólkülönbség dönt. A két rivális jelenleg plusz néggyel áll, míg Storck együttese csak plusz kettővel, azaz ebben az esetben az sem mindegy, a magyarok milyen különbséggel múlják felül Feröer-szigeteket.

A nyolc lemaradó csoportharmadik pótselejtezőre kényszerül,

jövő hét vasárnap 11 órától Nyonban négy párba sorsolják a csapatokat, a párharcok győztesei vehetnek részt az Eb-n.

Így edzettek hétfőn focistáink Telkiben Forrás: MTI/Illyés Tibor

A csoportharmadikok tabellája:
1. Ukrajna 7 11-3 13 pont
2. Magyarország 7 6-4 12
3. Horvátország 7 14-5 11
4. Albánia 6 7-3 11
5. Írország 6 6-5 9
6. Svédország 7 9-9 9
7. Szlovénia 7 9-10 9
8. Izrael 6 6-8 7
9. Törökország 6 7-8 6

Horvátországtól egy pont levonva.