Vágólapra másolva!
Dárdai Pál Budapesten lesz a magyar-román Eb-selejtező alatt, de nem megy ki a stadionba.

A magyar válogatott nagyon sokat köszönhet Dárdai Pálnak, aki tavaly éppen a románok elleni bukaresti Eb-selejtezőn debütált a kispadon, majd az ott elért döntetlen után Feröer ellen is győzelemre vezette Szalaiékat.

Dárdai beugrása eredetileg két meccsre szólt volna, de az eredményeket látva az MLSZ megegyezett a Herthával, hogy Dárdai berlini klubja mellett párhuzamosan továbbra is dolgozhat a válogatottnál. Az utolsó tavalyi Eb-selejtezőn 1-0-ra nyertünk Gera fejesével a finnek ellen, de a helyzet akkor kezdett bonyolódni, amikor a kiesőhelyen álló Hertha az addig az utánpótlásban dolgozó Dárdait megtette a Bundesliga-csapat edzőjének.

Dárdai a tétmeccseken veretlen maradt a válogatottal

A feladat sikerült, a Hertha maradt az élvonalban, viszont a németek ragaszkodtak hozzá, hogy nyártól csak a klubcsapatával foglalkozzon Dárdai, akinek így idén két tétmeccs jutott a válogatott élén, a görögök elleni döntetlen és a finnek elleni idegenbeli siker.

Dárdai Helsinkiben búcsúzott a válogatottól Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ezeknek köszönhetően a magyar csapat hat forduló után a harmadik helyről várja a folytatást, és megvan az esélye arra, hogy odaérjen az automatikus továbbjutást érő első két hét valamelyikére. Ehhez nagyon fontos lenne, hogy a pénteki, románok elleni, és a hétfői, északírek elleni meccsekből jól jöjjön ki a magyar csapat, amelyet immáron Bernd Storck irányít.

Nagyon felkavarná

A német Bildnek nyilatkozva Dárdai azt mondta, Budapesten lesz a meccs idején, de a stadionba nem megy ki. "Túlságosan felkavarna, és fájdalmat okozna. Otthon fogom nézni a meccset a tévében. Ha kimennék, mindenki rólam beszélne, az meg nem lenne fair" - nyilatkozta Dárdai. Azt is elmondta, hogy kihozta a legjobbat a válogatottból, és most nagyon drukkol Storcknak és a játékosoknak. "Az Eb-részvétel az egész országot boldoggá tenné. Olyan régóta várunk már arra, hogy kijussunk egy nagy tornára".