Vágólapra másolva!
Az Európa Ligából kiesett Ferencváros az élvonalba frissen visszakerült Vasas vendége lesz a labdarúgó OTP Bank Liga e hétvégi harmadik fordulójában; a két nagy múltú csapat találkozója zárja a szombati programot.

A zöld-fehér csapat az egyik olyan együttese a 12 csapatos első osztálynak, amely mindkét eddigi meccsét megnyerte, s minden esélye megvan rá, hogy harmadik győzelmét is begyűjtse azzal a Vasassal szemben, amely viszont két vereséggel utolsó előtti a tabellán.

A másik százszázalékos csapat, a címvédő Videoton után az MTK-n is felülkerekedő Budapest Honvéd vasárnap a Debrecent fogadja. A fehérváriak számára hazai pályán is fogós feladatnak ígérkezik a hajdúságiak legyűrése, akik 3-2-re kikaptak csütörtökön a norvég Rosenborgtól az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának első meccsén.

A Videoton kétszer is vereséget szenvedett az új idényben, s a 3. fordulóban sem vár rá sétagalopp Diósgyőrben.

A 3. forduló programja, szombat:
Újpest FC–Békéscsaba 1912 Előre 18.00, v.: Németh
Puskás Akadémia–Paksi FC 18.00, v.: Solymosi
Haladás–MTK Budapest 18.00, v.: Berke
DVTK–Videoton FC 18.00, v.: Iványi (Duna World)
Vasas-Ferencváros 20.30, v.: Kassai

vasárnap:
Budapest Honvéd – DVSC-TEVA 18.00, v.: Andó-Szabó (Duna World)