Vágólapra másolva!
Egyéves szerződést kötött a PSV Eindhoven labdarúgócsapata Kun Bertalannal. A 16 éves magyar tehetség négy éve Hollandiában él, korábban a klub magyarországi megfigyelője az adottságait tekintve Zlatan Ibrahimovic hasonlította.

Egyéves szerződést kapott a tizenhat éves Kun Bertalan, a PSV Eindhoven labdarúgócsapatánál, erről a klub hivatalos honlapja vezető hírben számolt be.

Kun a Veszprémi FC USE tehetséges játékosa volt, a 2010-11-es idényben ötvennyolc góljával a másodosztályú U13-as bajnokság gólkirálya lett úgy, hogy mindezt a nála egy évvel idősebbek mezőnyében érte el. A magyar tehetség többé-kevésbé véletlenül került Hollandiába, édesapja 2011 augusztusában ott vállalt munkát, és családjával együtt Eindhovenbe költözött.

Kun Bertalan és édesapja a PSV-mezzel Forrás: Psv.nl

Kun azonban nem játszhatott hivatalos mérkőzésen, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség ugyanis nem adta meg a szükséges játékengedélyt. A FIFA ugyanis úgy gondolta, hogy a PSV egy fiatal játékost szeretne elszipkázni (az Unión belül csak 16 éven felüliek átigazolását engedélyezi), emiatt az elmúlt három évben minden kérelmet visszautasított.

"Sajnos nem tudtam játszani tétmérkőzésen a csapatban. Nehéz helyzet volt, de a szüleim mindig reményt adtak nekem azzal, hogy támogattak. Az, hogy most végre szerződést kaptam egy csodálatos érzés” - nyilatkozta a klub honlapján.

A PSV honlapján is vezető hír Forrás: Psv.nl

Tavaly Nagy Sándor, aki a PSV Eindhoven magyarországi megfigyelője már nyilatkozott a fiatal futballistáról. "A legidősebb magyar játékos, aki a PSV látókörében van, 1999-es születésű. Pontosabban Kun Bertalan már három éve Eindhovenben van, adottságait tekintve Zlatan Ibrahimovicra hajaz, csak ballábas" - mondta akkor.