Vágólapra másolva!
Stieber Zoltán a Bundesliga előző két fordulójában egyaránt gólt szerzett, miután a szélről átkerült az árnyékék posztjára – oda, ahol korábban a vb-ezüstérmes holland világklasszis, Rafael van der Vaart szerepelt. A 26 éves támadó úgy érzi, többször is lehetőséget kaphatott volna a magyar válogatottban, bár elismeri, nem nyújtott jó teljesítményt. Szalai Ádámot már tiniként labdákkal tömte Újpesten, most ők ketten képviselik a magyar focit az európai topbajnokságokban.

Ha így folytatod, és minden körben betalálsz, 14 góllal zárhatod az évet. Mitől lettél ilyen gólérzékeny, történt valami változás a csapaton belüli szerepedben?

Január óta más poszton futballozom, a téli edzőtáborunk előtt inkább szélső voltam, azóta viszont árnyékékként játszom, ez lehet a több gól oka.

Jobban kedveled ezt a szerepkört?

Mindkettőt szeretem, számomra az a legfontosabb, hogy a pályán legyek, teljesen mindegy, hogy melyik poszton vetnek be.

Akár középhátvédként is pályára lépnél?

Na jó, ott azért nem, a támadóposztokra gondoltam.

Az előző két Bundesliga-fordulóban egyaránt gólt szerzett Forrás: AFP


Hogy érzed, válogatott formában vagy?

Szerintem igen. De most elsősorban a klubcsapatomra figyelek, hiszen a következő válogatott meccsig még lesz három bajnokink. Aztán Pali (Dárdai Pál szövetségi kapitány) eldönti majd, hogy válogatott formában vagyok-e.

Németországban tudatában vannak, hogy Dárdai honfitársa vagy?

Tudják, ráadásul egy-két csapattársam együtt játszott Palival Berlinben, ezért meg is van a közös témánk.

Épp a görögök elleni válogatott meccs előtt rendezik a Hamburg-Hertha meccset. Te a pályán, Dárdai az ellenfél kispadján – különleges találkozóra számítasz?

Nem tudom még megítélni, de ha a meccs után felhívsz, elmondom, hogy milyen érzés volt. Egyelőre a Dortmund elleni bajnokira készülök.

A Mönchengladbach ellen parádés gólt szerzett:


Miben fejlődhetsz még? Mit gondolsz az erősségeidről?

Támadó játékos vagyok, a gólpasszok és gólok tekintetében pedig több van bennem, mint amit eddig mutattam. Szeretnék még több gólt lőni, és gólpasszokkal segíteni a csapatomat, és sajnálom, hogy a gólok nem jelentettek győzelmet. Nem szeretem magam fényezni, így nem is az én dolgom elmondani, hogy miben vagyok jó vagy rossz, kérdezd meg az edzőmet erről, ő biztosan elmondja.

Mennyire reális szerinted, hogy most két magyar focizik a topligákban, te és Szalai Ádám?

Tudom, hogy sok tehetséges játékos van Magyarországon, és mindenki maga egyengeti a karrierjét. Én örülök, hogy egy ilyen szuper bajnokságban játszhatok hétről hétre, de hogy másnak hogyan alakul a pályafutása, azt nem az én dolgom megítélni. Büszke vagyok, hogy itt játszhatok, és keményen dolgozom, hogy itt tudjak maradni.

Csapattársad, a lett Artoms Rudnevs több szezont is lehúzott Zalaegerszegen, szóba került köztetek a magyar foci?

Hogyne, többször is beszélgettünk erről, van egy-két olyan élménye, amelyet megosztott velem. Magyarországi barátai is vannak még abból az időből.

Milyen játékosnak tartod? A pályán láthatóan jól megértitek egymást, a Mönchengladbach ellen ő adta neked a gólpasszt.

Nem véletlenül került egy ilyen patinás klubhoz, és már évek óta itt szerepel a Bundesligában. Jó a kapcsolatom vele, pár szót magyarul is tud.

A válogatottban (18-as mezben) eddig hatszor szerepelt, pedig ennél többször szeretett volna Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nem bánod, hogy 2009-ben eljöttél az Aston Villától?

Nem gondolok már arra az időszakra, noha sokat tanultam abból a négy évből. Próbáltam mindig jó döntéseket hozni, ez nem mindig sikerült, de úgy vélem, nem lehet okom a panaszra, mert nagyon jól alakult a sorsom. Voltak hullámvölgyek, volt, hogy egyet hátra kellett lépnem, hogy aztán kettőt előre léphessek.

Mit jelent számodra, hogy a vb-ezüstérmes Rafael van der Vaartot kiszorítottad a kezdőből?

Felkapta a sajtó ezt a hírt, de nem lehet ezt a helyzetet egy játékosra kihegyezni. Én úgy látom, hogy sok jó játékos van a keretünkben, és mindenki szeretne a csapatba kerülni. Most örülök, hogy játszom, és azért dolgozom, hogy még jobb állapotba kerüljek, és segíteni tudjam a csapatot.

Ki is az a Van der Vaart, akit Stieber kiszorított?

Az Ajax neveltje, kétszeres holland bajnok az amszterdami klubbal. Játszott a Real Madridban és a Tottenhamben is, előbbivel Spanyol Szuperkupát nyert 2008-ban. 109-szer szerepelt a holland válogatottban, ezzel negyedik az örökrangsorban Edwin van der Sar, Frank de Boer és Wesley Sneijder mögött. A válogatottban 25 gólt szerzett, az egyiket a magyarok ellen, a 2011. márciusi, 4-0-ra megnyert budapesti Eb-selejtezőn. 2013-ban vonult vissza a válogatottságtól, így a tavalyi vébéről lemaradt, de 2010-ből azért van egy vb-ezüstje.

Kalmár Zsolt Lipcsében, Korcsmár Zsolt Fürthben, Simon Krisztián az 1860 Münchenben játszik. Szerinted jó választás a magyaroknak a német másodosztály?

A Bundesliga II nagyon jó ugródeszka, én is ott kezdtem a németországi pályafutásomat. Magyarországról nem akkora ugrás ide igazolni, hogy elérhetetlen célként tekintsünk rá, és ha itt jól teljesítesz, akkor feljebb léphetsz. Mindenkinek azt javaslom, hogy ha teheti, próbálja ki magát a német másodosztályban.

Stieber Zoltán Frankfurt elleni gólja:


Huszonhat éves vagy, vajon kerülhetsz még jobb csapatba, mint a Hamburg?

Erről korai beszélni. Most az a célom, hogy hosszú távon stabilizáljam a helyemet a kezdőben, aztán meglátjuk, hogyan alakul a sorsom. De reálisan nézve a helyzetemet, ha még évekig itt tudok futballozni, akkor elégedett lehetek.

Mit gondolsz arról, hogy a Bayern ennyivel erősebb a Bundesliga-mezőnynél? Jelenleg nyolc ponttal vezet a második Wolfsburg, és 18 ponttal a harmadik Mönchengladbach előtt.

Semmiképp sem tartom jónak, hogy a Bayern már a félidőben eldönti a bajnokságot, mint ahogy ez az elmúlt két évben is történt. De nagyon kíváncsi leszek, hogy a Wolfsburg mennyire tudja állandósítani a jó formáját. Idén egészen jól tartja a lépést a Bayernnel, megvan a megfelelő anyagi háttere is ahhoz, hogy felvegye vele a versenyt.

A 8-0-s müncheni vereség után mennyire volt nehéz felállni?

Nem volt kellemes élmény, de próbáltuk minél hamarabb túltenni magunkat rajta. Összeszedtük magunkat, és nagyon készültünk a 'Gladbach ellen, szerettük volna feledtetni a vereséget, és ez sikerült is, 1-1-et játszottunk a dobogón álló csapattal. Sajnálom, hogy most a Frankfurt ellen nem sikerült pontot szereznünk, de igyekszünk tovább menni a megkezdett úton.

Stieber (j) Fürth-mezben olyan jól játszott a Hamburg elleni, tavalyi osztályozón, hogy a patinás klub rögtön leigazolta Forrás: AFP/Axel Heimken

Jön a Hoffenheim-Hamburg, azaz nemsokára, március 14-én egymás ellen játszhattok Szalai Ádámmal. Őt jól ismerheted, hiszen együtt nevelkedtetek az Újpestben. Milyen emlékeid vannak róla?

Emlékszem, hogy sok gólt lőttünk mind a ketten abban a szezonban, amikor mindketten Újpesten voltunk, és sok gólpasszt adtam neki, sikeres évünk volt. Sajnálom, hogy a Mainzban nem sikerült együtt játszanunk tétmeccsen, de ettől függetlenül nagyon jó barátok vagyunk, és régóta ismerjük egymást.

A válogatottban is jó szereposztás lehetne, hogy ő játszik elöl, te meg mögötte.

Majd Pali eldönti, hogyan állítja össze a csapatot, nekünk most csak az a fontos, hogy mindent megtegyünk a klubcsapatunkért, hogy ezáltal felfigyeljenek ránk.

Milyen élmény volt az eddigi hat válogatottságod, elégedett voltál magaddal?

Nem vagyok megelégedve, mert lehetett volna sokkal jobb is ez a hat meccs, nincs még gólom, és gólpasszom se. Négy éve volt az első meccsem, ez a szám sokkal több is lehetne. Ha arra gondolok, hogy már tíz éve külföldön játszom, a lehetőséget is többször megkaphattam volna, de így alakult.