Vágólapra másolva!
A Hertha sportigazgatója, Michael Preetz úgy véli, Dárdai Pál a magyar válogatottnál szövetségi kapitányként elvállalt három mérkőzés után visszatért a berliniekhez. A korábbi csapattárs szerint Dárdait a kitartás, az elszántság és a klubhűség tette a Hertha klubrekorderévé 

Preetz már egy éve a Hertha játékosa volt, amikor Dárdai a csapathoz került, de azt mondja, semmit sem tudott róla, mikor megérkezett. A berliniek Bundesliga-gólrekorderének számító Preetz szerint Dárdai gyorsan beilleszkedett a közegbe, amit elsősorban annak köszönhet, hogy hamar megtanult németül.

"Pál szinte minden új edzőnél először a kispadra került, de nem adta fel, hanem az edzésmunkájával, a hozzáállásával visszaverekedte magát a kezdőcsapatba. Sokan megsértődtek, elhagyták a klubot, ha nem kaptak bizonyítási lehetőséget, Pál azonban sosem tört meg, és előbb-utóbb mindig visszaküzdötte magát a kezdő tizenegybe. Ha pedig bekerült, akkor utána már nem lehetett kihagyni" - nyilatkozta a Népszavának adott interjúban Preetz, aki úgy látja, a kitartás, az elszántság és a klubhűség tette a Hertha klubrekorderévé - 286 Bundesliga-meccs 1997 és 2011 között - Dárdait.

Preetz jelenleg a Hertha sportigazgatójaként az U15-ös csapatot irányító Dárdai főnökének számít, és amikor meghallotta, hogy korábbi csapattársa a magyar válogatottat irányítja majd beugróként három meccs erejéig.

"Nem rendelkezik olyan edzői múlttal, ami egy válogatott irányításához szükséges, hiszen még edzői tanfolyamra jár. Ugyanezt gondolta erről Pál is, és vívódott, mielőtt igent mondott a magyar szövetségnek. Hiszen egyrészt óriási megtiszteltetés számára, hogy a hazájában tőle várnak segítséget, ez viszont hatalmas felelősség is, és pontosan tisztában van a saját képességeivel, azzal, hogy a jelenlegi tudása mire elég. Az U15-ös csapatnál végzett munka során meg tudja szerezni azt a tapasztalatot, amire szüksége van a későbbi előrelépéshez".

Preetz nem tart attól, hogy vészforgatókönyvet kell készíteniük Berlinben arra az esetre, ha Dárdai olyan sikeres lesz a válogatottal, hogy a három meccs leteltével is marasztalják. "Pálnak szerződése van nálunk, és abban maradtunk, hogy ideiglenesen segíthet a válogatottnál. Pál értelmes, okos srác, pontosan tudja, mit kell tennie. Tíz-tizenöt év múlva rendelkezik majd annyi edzői tapasztalattal, hogy nyugodtan lehet akár már szövetségi kapitány is, nem fogja ezt a lehetőséget egy hibás döntéssel most veszélyeztetni."