Vágólapra másolva!
David Mateos boldogabb a Ferencvárosban, mint a Real Madridban volt - mondta a Fradi 27 éves védője az Origónak adott interjúban. Olyan focistákkal edzett együtt, mint Cristiano Ronaldo és Roberto Carlos, sőt játszott Lionel Messi ellen is, aki ugyan rúgott róla egy gólt, de egyszer azért tudta szerelni a négyszeres aranylabdást. Leonardónak szerinte nem kellett volna elhagynia a Fradit, a helyére érkezett Gera Zoltán viszont sokkal többet törődik a csapattársakkal.

Egy éve igazolt a Ferencvárosba. Mi volt a legmeghatározóbb élménye azóta?

Amikor az Újpest ellen Leonardo góljával nyertünk idegenben az utolsó percben, és az utolsó bajnoki, amikor sikerült bebiztosítanunk az Európa Liga-indulást jelentő harmadik helyet. A magánéletben pedig a legnagyobb ajándék, ami érhetett, hogy áprilisban megszületett a fiam.

Mit válaszol, ha a spanyol barátai megkérdezik, hogy milyen itt élni, milyen város Budapest?

Ugyanolyan, mint Madrid. Nem akkora, de legalább olyan jó hely. Nagyon jól érezzük magunkat a családommal, Budapestnek megvannak a sajátosságai, a tradíciói, amelyekért megéri idejönni.

Egy év alatt megszokta és megszerette Budapestet Fotó: Bielik István - Origo

Amikor aláírt a Ferencvároshoz, azt mondta, előrelépés lesz itt játszani. Ezt most is tartja?

Mindenképp előrelépés, ugyanis Madridban nem voltak ilyen örömteli pillanataim, mint itt. Minden játékosnak az a fontos, hogy szeressék, ahol játszik. Engem itt szeretnek, a klubvezetők, a csapattársak és a szurkolók is. Boldog vagyok, annak ellenére is, hogy látom, a magyar bajnokság színvonala nem vethető össze a spanyoléval. Nem mindegy az sem, hogy itt is egy olyan csapatban vagyok, amelynek nagy játékosai voltak a múltban, örülök, hogy megismerhettem a klubot és egy másik kultúrát.

Nemcsak védekezésben, hanem láthatóan az előre játékban is a legjobbak közé tartozik az NB I védői között. Játszott korábban a középpályán is?

A Madrid B csapatában két éven keresztül középpályást játszottam, tehát voltak olyan edzőim, akik egy sorral előrébb számítottak rám. A Fradiban eddig két edzőm volt, és mind a kettő úgy gondolja, hogy egy védőnek nemcsak védekeznie kell, hanem támadni is, én pedig törekszem is arra, hogy ne csak védekezzek. Mindig nagy örömet szerez, ha egy tőlem indult támadásból gól születik.

Mostanában több tizenegyest rúgott. Korábban is elvállalta őket?

Csak ifiként rúgtam büntetőket, nagycsapatban eddig nem. A Fradiban korábban mindig Leonardo lőtte a tizenegyeseket, de azon a meccsen, a Pápa ellen, amikor először vállaltam el egy büntetőt, ő már belőtt egyet, én pedig megkértem, hogy a másodikat hadd lőjem én. Akkor volt várandós a feleségem a gyerekünkkel, és nekik akartam ezzel üzenni.

A Pápa elleni tizenegyes:

A Dunaújváros elleni bajnokin pedig a tizenegyest kiharcoló Ugraitól kérte el a labdát. Akkor is nekik akart üzenni?

Igen, hiszen a feleségem és az azóta megszületett fiam is ott volt az új stadionban. Ez volt az egyik oka, a másik pedig az, hogy megjött az önbizalmam. Mindig a meccs hevében döntjük el, hogy ki rúgja a tizenegyest, attól függően, hogy ki milyen fizikai és pszichés állapotban van.

Mi a lényegi különbség Ricardo Moniz és Thomas Doll Fradija között?

Hét-nyolc új játékos érkezett, így teljesen más csapatunk van most, de így is az élmezőnyben vagyunk. Ricardo Moniz idejében nekünk, védőknek sokkal nehezebb dolgunk volt, mert ő főleg a támadásokra összepontosított. Thomas Dollnál a védekezés jóval fontosabb, így nekünk is könnyebb dolgunk van, mert a csapattársak nemcsak előre játszanak, hanem besegítenek.

Mire lenne szükség ahhoz, hogy a Fradinak BL-csoportkör szintű csapata legyen?

A szezon elején az Európa-ligában azért nem tudtunk úgy teljesíteni, mert sok volt az új játékos, nem ismertük egymást annyira, nem voltunk úgy összeszokva, hogy minőségi játékot tudjunk nyújtani. Szinte minden posztra van két-három azonos képességű játékosunk, Böde helyére nincs.

Benjamin Lauth?

Ő főleg a jobb oldalon játszik, nem középen. Nagyszerű focista, aki nagy német csapatokban szerepelt, de szüksége van néhány hónapra, hogy akklimatizálódjon, megszokja az országot, a várost, a csapatot. Biztos vagyok abban, hogy nagy hasznára lesz a csapatnak. Amikor én idejöttem, akkor rám is azt mondták a szurkolók, hogy rossz focista vagyok, nincs szükség rám, de azóta sikerült alkalmazkodnom az itteni viszonyokhoz. Egyszerűen csak idő kellett nekem is, hogy ugyanaz a játékos legyek, mint aki Madridban voltam.

Időt adna Lauthnak Fotó: Bielik István - Origo

Mi a véleménye a Fradi-drukkerekről?

Játszottam már Spanyolországban és Görögországban is, a világ minden táján olyanok a szurkolók, hogy megkövetelik az eredményeket, a fradisták is ilyenek, de mégis különlegesek. Ők tényleg szívből szurkolnak, és nekik tényleg fáj a szívük, amikor kikap a csapat. A szenvedélyes görögökhöz tudnám őket hasonlítani. Remélem, hamarosan az összes fanatikus Fradi-drukker ellátogat majd a meccseinkre.

Hatalmas a különbség a Real Madrid és a Ferencváros között. De miben hasonlít a két klub?

Mindkettő a legnagyobb klub a saját hazájában.

Ha marad Madridban, lett volna reális esély arra, hogy bejátssza magát a Real első csapatába?

Nem férnék be. Mérlegeltem ezt is, mielőtt eljöttem a Fradiba, és már akkor sem láttam reális esélyét annak, hogy valaha a felnőttek között stabilan játsszak.

A Real Madridnál nagyon kevés saját nevelésű játékos jut el a felnőtt csapatig. Miért?

Előfordul, hogy saját nevelésű játékosok lesznek ikonok, mint például Hierro, Raúl vagy Casillas, de azért ne felejtsük el, hogy a Real Madrid a világ legnagyobb klubja, nehéz bekerülni. A Madridban nevelkedő fiatalok nem olyan türelmesek, hogy évekig várjanak arra, hogy megkapják a lehetőséget a felnőtteknél, inkább elmennek máshova, mert játszani akarnak. Persze vannak olyanok is, akik szívesen ellézengenek az első csapat körül anélkül, hogy tétmeccset játszanának. Örülnek annak, hogy a világ legjobb együtteséhez tartoznak, de én úgy vagyok vele, hogy amikor meccset játszok, akkor az álmaimat élem meg, és ha nem játszhatnék minden héten egy bajnokit, akkor nem lenne meg az az érzésem, hogy rosszul vagy jól teljesítettem, így pedig nem érezném magam focistának.

Játszani akar, ezért jött el Madridból Fotó: Bielik István - Origo

Cristiano Ronaldo azt mondta, szerinte nem kellett volna eladni Xabi Alonsót és Di Maríát, míg Sergio Ramos megvédte a klubvezetést, mondván, korai még arról nyilatkozni, hogy jó döntés volt-e. Mi a véleménye a Real Madrid mostani átigazolási időszakáról?

Én sem adtam volna el Di Maríát, szerintem rengeteget segített a csapatnak, egyik kulcsembere volt a Realnak. Ahogy én tudom, Xabi Alonso maga akart menni, úgy érezte, hogy Madridban már nem tudna úgy teljesíteni, ahogy korábban, és váltásra volt szüksége. Ha pedig valakit egy Bayern München hív, azon el kell gondolkodni.

Manapság 50-60 millió eurók röpködnek egyes játékosokért. Hova vezethet az, hogy ennyit költhetnek a klubok?

Ha egy Real Madrid vagy Barcelona szintű klub kinéz magának egy kisebb csapatból egy focistát, akkor kihasználja azt, hogy annak a klubnak nagyobb szüksége van a pénzre, mint a játékosra, ajánl egy összeget, és már kész is az üzlet. Persze ez nem normális, de ha kifizetik a klubok a több tízmillió eurós vételárakat, akkor tényleg ennyit ér egy-egy játékos.

Ki volt a legjobb játékos, aki ellen játszott?

Edzésen azért nagy élmény egy Cristiano Ronaldóval vagy egy Roberto Carlosszal játszani, de az kevésbé volt nagy élmény, amikor a Zaragozában a Barcelonával játszottunk, és Lionel Messit kellett volna megállítanom. Ha jól emlékszem, rúgott is rólam egy gólt.

Szerelni sikerült azért?

Egyszer igen, de aznap 4-0-ra kikaptunk.

Barcelona - Zaragoza 4-0:

Kit tart a világ legjobb védőjének?

Sergio Ramost.

A Fradi vezéregyénisége a 35 éves Gera Zoltán. Mi a véleménye róla?

Magyarországon hallottam a nevét először, ekkor kezdtem el nézni a tévében a játékát. Amikor meghallottam, hogy lehet, hogy visszatér a Fradiba, akkor utánaolvastam, és láttam, hogy nagy játékos volt itt a Ferencvárosnál. Azóta játszottam vele edzésen és meccsen is, kivételes képességű játékos, és talán a legfontosabb pillére a Ferencvárosnak.

Leonardóval vagy Gerával jobb a Fradi?

Leonardo egy nagyszerű játékos, és nagyon jó barátom is volt. Sokat lógtunk együtt, ő volt a mentorom. Szerintem nem jól döntött, amikor elment innen. Gera viszont sokkal többet törődik a csapattársakkal, segít nekik, ha hibáznak, és az angol Premier League-ben szerzett tapasztalatával sokat segít a csapatnak, és személy szerint nekem is.

Kiesne a jelenlegi Fradi a spanyol első osztályból?

Lehet, hogy a középmezőnyben végeznénk.