Vágólapra másolva!

A zöld-fehérek új szlovén játékosa hazájában a Cosmos Ljubljana együttesében kezdte pályafutását, mindössze 18 esztendős volt, amikor először pályára lépett az élvonalban. Az 1993-94-es idényben fiatal kora ellenére 18 találkozón szerepelt, de gólt egyszer sem ért el, majd a következő pontvadászatban már csak egyszer cserélték be.

Úgy tűnt, hogy pályafutása véget ér, hiszen a svájci amatőrbajnokságban szereplő FC Biaschesibe igazolt, majd később a Concordia Ihrhovében is futballozott, és itt vette őt észre a német MSV Duisburg egyik megfigyelője. A Bundesligában szereplő gárda amatőrszerződést kínált neki, és az 1997-98-as idényben egy mérkőzés erejéig a német élvonalban is pályára léphetett, de később nem tartottak igényt rá. Legközelebb a Stuttgarter Kickersnél tűnt fel az 1999-2000-es idényben, és ott a szlovák Marek Penksával együtt szerepelt. 2001 nyaráig futballozott a stuttgartiaknál, majd az Alemannia Aachenben is szerencsét próbált, mielőtt aláírt volna a zöld-fehérekhez.

Hátvéd-gólkirály Szlovákiából

Radoslav Král (Zalahús ZTE FC)
Robert Semeník (Győri ETO FC)
Marek Krejcí (Győri ETO FC)

Sérülések elől menekülő csehek