Vágólapra másolva!
Michelisz Norbert és saját tulajdonú versenycsapata, a M1RA egy majdnem 1,7 millió forintos értékű klinikai műszer és szenzor megvásárlásával segítette a pécsi Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány létfontosságú munkáját.

A tavaly nemzetközi túraautó-bajnoki címet szerző M1RA augusztusban rendezte meg az első közönségtalálkozóját a pécsi Kart Aréna Gokart Stadionban, amelynek egy jótékonysági gokartverseny is a része volt. Ezen a csapat tulajdonosával, a világbajnoki ezüstérmes túraautós Michelisz Norberttel is összemérhette tudását az ötven induló, akiknek a Kart Aréna jóvoltából a nevezési díja teljes egészében a jótékony célt szolgálta, csakúgy mint az előselejtezőre érkező 164 résztvevőé.

michelisz, m1ra, jótékonyság Forrás: Michelisz Norbert

Az így összegyűjtött tekintélyes összegből és a M1RA felajánlásából sikerült megvásárolni a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány részére az újszülöttek véroxigénszintjének mérésére szolgáló klinikai műszert és szenzort

mintegy 1,7 millió forintos összegért. Ezek segítségével ezentúl sokkal biztonságosabb körülmények között engedhetik haza a csecsemőket a Pécsi Gyermekklinika újszülött osztályáról.

„Már több mint egy éve szerettük volna megvásárolni ezt a műszert a klinikára, és most nagy segítség, hogy a M1RA és Michelisz Norbert közreműködésével összegyűlt rá a pénz – árulta el Dr. Nagy Éva, a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány munkatársa.

"Az eszközzel mérni tudjuk a csecsemők véroxigénszintjét. Sajnos előfordul, hogy a szülés után kórházban töltött három-öt nap alatt nem derül ki, hogy a csecsemő légzése még nem működik teljesen megfelelően, ami hazakerülve súlyos következményekkel járhat.

A készülék hatalmas segítség a klinikának Forrás: Origo

„A közönségtalálkozónk helyszínéül szolgáló pécsi Kart Aréna tulajdonosa, Vadász Péter hívta fel a figyelmemet az alapítvány munkájára, így határoztuk el, hogy őket segítve jótékony célt tűzünk ki magunk elé" – újságolta Michelisz Norbert.

"Köszönettel tartozom mindenkinek, aki részt vett az eseményen, de különösen Péternek, aki önzetlen és segítőkész hozzáállásával motorja volt a rendezvénynek.

Mióta családapa lettem, sokkal érzékenyebb vagyok a gyermekeket érintő témákra,

hiszen elég csak belegondolni, hogy mekkora megpróbáltatás lenne, ha a kislányaimnak komoly egészségügyi problémával kellene szembenézniük. Amikor felvetettem a M1RA-ban az ötletet, egyből mindenki beállt a kezdeményezés mögé, és a versenyautó, valamint a kamion kiállítása sokat tett hozzá az akció sikeréhez.

Másfél millió forintot tűztünk ki célként, és hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy ezt túl is tudtuk szárnyalni. Nagyon jó érzés segíteni!"