Vágólapra másolva!
A M1RA versenyzője, Nagy Dániel nyerte az első szabadedzést a TCR Európa-kupa magyarországi hétvégéjén. A Michelisz Norbert csapatában induló pilóta idén egyszer már dobogóra állhatott a Hungaroringen: április végén szabadkártyásaként a WTCR-ben lett második. Most a világkupa kistestvérének számító sorozatban három magyarral is meg kell harcolnia a pódiumért.

Nagy Dániel mellett a Hell Energy Racing Team with KCMG versenyzője, Tassi Attila is minden erejével azon lesz, hogy odaérjen a dobogóra a Honda Civic-kel. A TCR Internationalben tavaly még a M1RA-val versenyző, összetettben második helyen végző Tassi természetesen versenyzéssel készült a hungaroringi fordulóra. Csapattársával, Josh Files-szal a miskolci Avalon Parkban egy könnyű gokartozással melegítettek be a mogyoródi versenyhétvégére.

Tassi Attila és Josh Files gokarttal melegített Forrás: Hell Energy Racing Team

Ugyancsak magyar zászlóval az autóján áll rajthoz hétvégén ifj. Ficza Ferenc, aki a Zengő Motorsport DSG-váltós SEAT-ját vezeti, valamint Jedlóczky L. Márk, aki a TCR Európa-kupa legutóbbi, spai futamát kihagyta ugyan, most azonban újra itt van a JLG Motorsport Cuprájával.

A péntek első szabadedzésen Nagy volt a leggyorsabb a M1RA-s Hyundai i30 N TCR-rel, Tassi a hatodik, Jedlóczky a 20., Ficza a 22. helyen végzett. Pénteken délután még egy szabadedzés vár a mezőnyre.

Nagy Dániel pár hónapja már összehozott egy dobogót a Hungaroringen Forrás: PHOTO4/PHOTO 4/Photo 4

A hétvége további programja:

Szombat
9.55 - időmérő
13.40 - első futam

Vasárnap
11.50 - második futam