Vágólapra másolva!
A két hete, Görögországban elért második hely után Herczig Norbert és Ferencz Ramón ismét dobogóra állhatott a rali Európa-bajnokságon (ERC), mivel harmadikok lettek a vasárnap zárult ciprusi futamon.

A MOL Racing Team Facebook-oldalának vasárnapi beszámolója szerint a négyszeres abszolút magyar bajnok pilóta és navigátora számára szerencsésen zárult a viadal. Még úgy is, hogy az utolsó, 13. gyorsaságit defektes gumival fejezték be, és a nyolcadik eredményt érték el.

Herczigék szó szerint rárepültek a dobogóra Forrás: Picasa

Ugyanakkor az addig összetettben vezető katari Nasszer al-Attijah autójának technikai problémája adódott, végül két és fél perccel ment lassabb időt a gyorsaságin mint a magyar pilóta, és visszaesett Herczig mögé az összetett negyedik helyére.

Újabb fantasztikus eredményt ért el a magyar páros Forrás: Origo

A viadal honlapja alapján a verseny másik két magyar indulója közül Botka Dávid a hetedik helyen zárt, míg Bereczki Norbert a 20. pozícióban végzett az abszolút versenyben.
Herczig és navigátora hosszú évtizedek óta az első magyar kettős, amely teljes szezont teljesít az ERC legmagasabb kategóriájában. A ciprusi futam után Olaszországban, Csehországban, Lengyelországban és Lettországban versenyez a mezőny.

Herczig Norbert (jobbra) és navigátora, Ferencz Ramón megint hatalmasat autózott Forrás: FLAT-OUT media agency/Sven Kollus

Eredmények:
Ciprus-rali (13 gyorsasági szakasz, 205,41 km):
1. Szimosz Galatariotisz, Antonisz Joannu (ciprusi, Skoda Fabia R5) 1:55:40.2 óra
2. Bruno Magalhaes, Hugo Magalhaes (portugál, Skoda Fabia R5) 0.6 másodperc hátrány
3. Herczig Norbert, Ferencz Ramón (Skoda Fabia R5) 1:21.4 perc hátrány
...7. Botka Dávid, Mesterházi Márk (Skoda Fabia R5) 3:38.5 p h.
...20. Bereczki Norbert, Géczi Tamás (Suzuki Swift Sport) 25:42.8 p h