Társoldalunk:

Magyar érem a ralikrossz Eb-n

2018.04.16. 13:25

Magyar bronzérem született az Euro RX szezonnyitó barcelonai hétvégéjén. Marton Gergely harmadik lett az S1600-as mezőnyben. Rajta kívül is voltak magyarok a rallikrossz Eb első idei futamain.

A hétvége nagy durranása terméseztesen a WRX volt: a rallikrossz világbajnokság évadnyitó döntőjét a címvédő, Johan Krisoffersson nyerte meg, aki eredetileg a második helyen ért célba, de az előtte beérkező Mattias Ekströmöt kizárták. Így a győztes Kristoffersson mögött Sébastian Loeb lett a második, és Andreas Bakkerud a harmadik.

Az Euro RX mezőnyében több magyar is rajthoz állt: Kárai Tamás szerepelt a legjobban, az elődöntőig jutott, ahol hatodik lett. Lukács Kornél az előfutamokban a huszonkettedik helyen végzett, Mózer Attila eggyel mögötte, huszonharmadikként ért célba. A döntőben Reinis Nitiss, Anton Marklund, Jean-Baptiste Duborg volt az első három sorrendje.

Marton Gergely (jobbra) egy harmadik hellyel indította az évet, összetettben most másodikForrás: Marton Gergely Facebook

Az S1600-asok között Marton Gergely harmadik helyezett lett, egész hétvégén nagyszerűen ment a Volland Racing Super1600 Skoda Fabiájával. A döntőt Artis Baumanis nyerte, Jimmy Terpereau a második helyet szerezte meg - írja a www.fiaworldrallycross.com. mezőny másik magyarja, Szíjj Zsolt az elődöntőig jutott, ahol hatodikként zárt.

Marton Gergely a dobogón: