Vágólapra másolva!
Edzés közben szenvedett súlyos csípősérülést Varga "Mimó" Imre, az ország egyik legtehetségesebb motokrosszversenyzője. A 19 éves győri fiatal rehabilitációja akár nyolc hónapig is tarthat, de azt mondta, nem adja fel, és amilyen hamar csak lehet, visszatér. 

A lehető legrosszabbul indult az idény Varga Imre számára. Az MX2-es kategória legjobb magyar motokrosszversenyzője edzés közben balesetet szenvedett: kificamította csípőjét. Bár a sérülés súlyos, a győri Petz Aladár Kórház orvosai mindent megtesznek a felépüléséért, hogy az ifjú sportolónak ne kelljen lemondani az álmairól. Mimó a fájdalmai ellenére nagyon eltökél: ha tehetné, már holnap visszaülne a nyeregbe.

"A baleset körülményeire nem emlékszem, az a nap teljesen kiesett számomra.

Nagy volt a fájdalom, amit éreztem. A baleset utáni napokban egyáltalán nem tudtam aludni, csak erős nyugtatók csillapították valamelyest a szenvedésem. Ilyenkor sok dolog átfut az ember fején.

A legjobban azt sajnálom, hogy nem tudom elkezdeni a szezont, pedig nagyon jó formában éreztem magam"

- mondta a Mimóként ismert Varga Imre.

Varga Mimó Imre biztosan kihagyja a magyar bajnokság rajtját Forrás: HTS Team

Varga az elmúlt két évben egyeduralkodó volt Magyarországon saját kategóriájában, MX2-ben. Mindezt tudatos munkával, rengeteg lemondással, és még több edzéssel sikerült elérnie. Nemcsak idehaza halmozta a sikereket, külföldön is egyre komolyabb eredményeket szállított. Az idei évtől sokat várt önmagától, a nemzetközi dobogós helyezéseket célozta meg a felnőttek mezőnyében, amit most ez a sérülés meghiúsított.

"Nehéz feldolgozni az ilyen nehézségeket.

A fájdalom az egy dolog, de ezzel a balesettel nagyon sok munka ment pocsékba, és mire visszaszerzem a korábbi formámat, az sok idő.

Most hat hétig szigorú fekvést írtak elő, közben a rehabilitációs osztályon óvatosan elkezdték a sérült ízületem mozgatását. Nem tehetek mást, mint várok, figyelem a betegágyból a történéseket, és mikor készen állok rá, visszatérek. Nem szeretem feladni a dolgokat, most sem futamodok meg a kihívás elől" - zárta gondolatait a sérült motorversenyző.

Sok év munkája veszett kárba a balesettel Forrás: HTS Team

A magyar motokrosszbajnokság az április 14-i hétvégén kezdődik a nyáregyházi versennyel, a címvédő bajnok kiválásával üres trónt ostromolhatnak majd az ellenfelek. A család, a csapat, a szurkolók és a barátok mindenben támogatják Mimót, hogyha eljön az idő, újra azt a bajnokot láthassuk a pályán, akinek nem akadt idehaza ellenfele.

A címvédő nélkül kezdődik meg a bajnokság "Forrás: HTS Team "