Vágólapra másolva!
Magyar csapat, magyar versenyzővel, magyar pályán készül a szezonra. A Hungaroringen tesztelt a M1RA, Michelisz Norbert mellett a csapat új versenyzője, Nagy Dániel is kipróbálhatta a Hyundai i30 N TCR-t. Az Origo is ott lehetett a szezon előtti melegítésen.

Télies hidegben, tavaszias napsütésben körözött a M1RA egyelőre hófehér versenyautója, valamint a Hyundai Motorsport kék-neonrózsaszínű tesztautója a mogyoródi pályán. Előbbiben a hamarosan 20. életévét betöltő Nagy Dániel, utóbbiban Michelisz Norbert gyűjtötte a kilométereket, de volt, hogy a csapattulajdonos is átült a még meztelen i30-asba. A félnapos teszt után kérdeztük az érintetteket a tapasztalatokról.

"Jó érzés volt itthon menni. Egyrészt majdnem egy éve, egy másik autóval mentem a Hungaroringen.

Látni ugyan a különbséget, de nem látni, miből fakad" - mondta az Origónak Michelisz Norbert. Az idén a második legrangosabb túraautó-sorozatban, a TCR Európa-kupában induló M1RA tulajdonosa 40-50 kilométert tett meg, és a lehető legjobb tapasztalatokkal szállt ki az autóból. Igaz, nem most vezette először az i30 N TCR-t, több teszten is túl van már.

Michelisz idén régi-új mérnökével, Andrea Cisottival dolgozik együtt a Hyundai-nál. Korábbi mérnöke, Bári Gergely a M1RA-nál, technikai vezetőként folytatja karrierjét. Forrás: M1RA

"Nem tudom, mitől van ez, de az ember beleül ebbe az autóba, és azonnal önbizalma van. Érezni, hogy sokat foglalkoztak vele, a hangsúly azon volt, hogy jó ügyfélautó legyen, ami a távol-keleti úrvezető autósnak és a profi versenyzőnek egyaránt önbizalmat ad.

Beleülök, és az az érzésem, hogy rögtön boldogulok vele"

- foglalta össze tapasztalatait Michelisz, aki a topszériában, a WTCR-ben áll rajthoz idén.

A M1RA Hyundai i30 N TCR-e Forrás: M1RA

"A mai volt az első teszt a szezonban, arról szólt, hogy ismerkedjünk az autóval, Danival, az információszerzésről szólt a mi oldalunkról. Szerettünk volna mindenképp egy tesztlehetőséget Daninak. Onnatól pedig, hogy ezt meg tudtuk oldani, a Hyundai Motorsporttól is volt érdeklődés. Megnéztük, milyen az autó alapbeállítása, hogy Daninak legyen kiindulási pontja" - ezek már Bári Dávid csapatvezető szavai. Megtudtuk tőle azt is, pozitívak az első benyomásaik az új versenyzőjükkel kapcsolatban, de van még, amiben össze kell csiszolódniuk Nagy Dániellel.

Szerencsére sokat beszél, elég információval lát el minket az autóról és az érzéseiről is, jól tudunk majd együtt dolgozni." Bári Dávid beszélt arról is, hogy miben különbözik a tavalyi szezonkezdet - amikor abszolút újoncként indult a M1RA a TCR International Seriesben, amit aztán meg is nyert a csapat - az ideitől.

"Az máshogy volt stresszes, ismeretlen volt, nem tudtuk, mi is vár minket. Most inkább az izgatottság dolgozik bennünk, más az érzés."

Bári Dávid (balra) és Nagy Dániel idén először dolgozik együtt Forrás: Dani Nagy Facebook

Nagy Dániel tette meg az első tesztkilométereket a M1RA-s Hyundai i30 N TCR-rel, az arckifejezése pedig egyértelműen pozitív tapasztalatokról árulkodott, amikor kiszállt az autóból. Végül az sem jelentett gondot, hogy megtalálják a számára megfelelő méretű ülést is. "Ebben az autóban előnyösebben van kialakítva a vezető pozíció, a kormány elhelyzkedése is más, nagyobb hely van a kezemnek. Az előző autóimhoz képest jobban elférek, ami nálam egy fontos szempont. De az igazság az, hogy Dávidék sokáig szaladgáltak azért, hogy megtalálják nekem a megfelelő ülést, de végül meglett." Az első élményei hasonlóak ahhoz, amiket Michelisz Norbert is elmondott.

Időmérőt és versenyhelyzetet is szimuláltak, a rajtokat is gyakorolták, de nagyon sok fog majd kiderülni a köridők elemzéséből is. "Összemértük az időmet a Norbiéval, nagyobb különbségre számítottam, viszont bővebb információkat csak a belső kamerás felvételek és a telemetria ismeretében kapunk majd."

A M1RA-nál mindent megtesznek azért, hogy idén is bajnokok legyenek Forrás: Origo

A TCR Európa-kupa 2018-as sorozata május 5-6-án kezdődik Franciaországban, a WTCR szezonja egy hónappal korábban, április 7-8-án, a marokkói hétvégével indul. Mindkét sorozat eseményeiről folyamatosan és részletesen beszámolunk az Origón.