Vágólapra másolva!
A motorosoknál a spanyol Joan Barreda, az autósoknál pedig a francia Cyril Despres, David Castera egység nyerte a második szakaszt a 40. Dakar-ralin.

A Dél-Amerika három országát érintő tereprali-viadalon a mezőny Pisco városában és környékén versenyzett vasárnap.

Despres és Sainz a sivatagban Forrás: DPPI/Eric Vargiolu

„Igazi dakaros szakasz volt ez, olyan, amelyen annak idején Afrikában is elvérzett a mezőny fele, igaz, azok a pályák hosszabbak voltak – mondta Szalay Balázs, majd hozzátette, ezúttal is rengeteg autót láttak összetörve maguk előtt. – A pálya nehézségét jelzi, hogy az első száz kilométert öt óra alatt tettük meg, pedig a legnagyobb dűnét simán vettük, megelőztünk vagy tíz-tizenöt autót, utána azonban elszúrtam egy simának tűnő átkelést. Elakadt előttünk az egyik orvosi autó, s mutatták ugyan, hogy merre kerüljünk, de rosszul, úgyhogy huszonöt perc ásás lett a következménye. Utána elment a töltés, az egyik kábel lejött a generátorról, és amikor visszatettük, akkor sem töltődött az akkumulátor, úgyhogy amikor a defektcsere után lefulladtunk egy dűnén, soha többet nem indult be a kocsi. Több mint fél órát vártunk, amíg valaki arra jött és segíteni is hajlandó volt, meghúzott minket és így tudtuk folytatni az utunkat a cél felé. Pontosabban volt még egy rövid ásásunk, de akkor én már ki sem szálltam, nehogy megint ott ragadjunk – Laci egyedül lapátolt. Rengeteg időt veszítettünk, csodálkozom, hogy ennek ellenére a 41. helyen állunk az összetettben, de úgy látszik, az riválisoknak is sok gondja volt."

2. szakasz, Pisco és környéke (278 km, gyorsasági: 267 km):
autósok (57 célba érkező alapján):

1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot) 2:56:51 óra
2. Stephane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot) 2:57:39
3. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 2:59:59
...42. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Crossland X) 5:56:15

Összetettben: 1. Despres, Castera 3:21.18 óra, 2. Peterhansel, Cottret 3:21:45, 3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 3:27:02, ... 41. Szalay, Bunkoczi 6:25:38