Michelisz Norberté az év show-ja, és nagyot ment Kiss Norbert kamionja

AUTO - WTCC NURBURGING 2017 ALLEMAGNE Auto CHAMPIONNAT DU MONDE CIRCUIT COURSE EUROPE FIA Motorsport TOURISME WTCC
MICHELISZ Norbert (hun), Honda Civic team Castrol Honda WTC, ambiance portrait during the 2017 FIA WTCC World Touring Car Race of Nurburgring, Germany from May 26 to 28 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
A magyar autósport 2017-es eredményeit vizsgálva nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az év Michelisz Norberté volt. A túraautó-világbajnokságban szereplő gyári Honda magyar versenyzője sporttörténelmi sikerként világbajnoki második hellyel zárta a szezont. Vele együtt nagyot ment idén Kiss Norbert kamionversenyző is.

Az autósport magyar kedvelői a visszavágás éveként várták a 2017-es évet: Michelisz Norbert 2016-ban ugyanis az utolsó verseny utolsó körének utolsó kanyarjában volt kénytelen búcsúzni az összetettbeli harmadik helytől, egy azóta is vitatott manőver miatt. A visszavonulása előtti utolsó versenyét futó Yvan Müller ugyanis nem túl elegánsan, de szabad szemmel jól láthatóan engedte el maga mellett a portugál Tiago Monteirót, aki így éppen csappattársa, Michelisz Norbert elől halászta el a világbajnoki bronzérmet.

Michelisz rajongói bíztak kedvencük 2017-es világbajnoki címében Forrás: DPPI/Florent Gooden

A következő évben Michelisz szurkolói nemcsak revánsot vártak és reméltek, de kedvencükben világbajnoki esélyest látva számoltak vissza a szezon rajtjáig. Nem légből kapott számítások vagy romantikus tiniálmok voltak ezek: Michelisz Norbert még 2016 végén mondta azt az Origónak, hogy a következő idényben világbajnok akar lenni.

Sejteni lehetett, hogy vége

A maga keltette Michelisz-reményekhez hozzájött még, hogy a szezon kezdetekor egyre hangosabbak voltak a pletykák, melyek szerint a WTCC-nek vége, mert a TCR International Series egyszerűen kiüti a nyeregből.

Sejteni lehetett, hogy ez az utolsó év, amikor még világbajnokságként megy és egyáltalán megy a sorozat.

Óriási volt a bizonytalanság, a folytatásról tavasszal még Michelisz főnöke, a JAS Motorsport vezetője, Alessandro Mariani sem mondott, vagy nem mondhatott nekünk semmit arról, mi lesz a WTCC jövője.

Ami biztos volt, hogy Michelisznek ez lehet az a bizonyos soha vissza nem térő alkalom a világbajnoki cím megszerzésére. Versenyképes autóval, gyári csapatban, újra a saját, magyar mérnökével, Bári Gergővel, és immáron apukaként kezdhetett neki a versenyzésnek.

2017-re minden összeállt Michelisz körül Fotó: Hirling Bálint - Origo

Emellett csapattulajdonosként a konkurens sorozatban, a TCR International Seriesben is érdekelt lett, a kislányáról elnevezett M1RA Racing első embereként. A kezdés előtti interjúban azt mondta lapunknak, nem fél a sok feladattól, mert a megfelelő emberekkel veszi magát körbe. Ereje teljében, apukaként, határozottan és céltudatosan lépett a gázpedálra az első hétvégén Marokkóban.

Elindult a hullámvasút

Az ígéretes kezdés - egy ötödik és egy második hely - után jött a kiábrándító monzai forduló, ahol az első versenyen Mehdi Bennani révén nem tudta befejezni a versenyt a magyar pilóta, majd a második futamon is csak egy hatodik helyet szerzett.

A hungaroringi szombat-vasárnap sem úgy alakult, ahogy azt Himesháza büszkesége és a több tízezer magyar rajongó remélte: az időmérőn mindössze hatodik pozícióra futotta,

majd hiába jött a parádés rajt a nyitó futamon, a későbbi világbajnokkal, Thed Björkkel ütközve defektet kapott, és az új kerekekkel már csak a mezőny után tudott visszajönni a bokszból. A főfutamon elért negyedik hely sem vette el a szurkolók és Michelisz lelkesedését, annyira nem, hogy a következő állomáson, a Zöld Pokolként is ismert Nürburgringen a magyar pole pozícióval, valamint egy futammásodik, és -hetedik hellyel gyarapította pontjai számát.

A Hungaroringen most nem jött össze Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Portugáliában megint ő volt a leggyorsabb az időmérőn, futamot is nyert, ráadásként még egy hetedik helyet is behúzott. Argentínára is megtartotta formáját, a kvalin második helyet szerzett, és bár az első versenyen a mezőny végén ért célba - Monteiróval ütközve defektet kapott -, a főfutamot megnyerte.

A vége lett csak igazán izgalmas

A hosszú nyári szünet sem billentette ki egyensúlyából a magyart, a nagy kínai visszatérés szinte álomszerűen sikerült, második helyről rajtolva második lett a főfutamon, a nyitó versenyen egy negyedik helyet szerzett.

Aztán jött a rémálom: a Honda szabályszegése miatt az FIA utólag kizárta a japánokat a versenyből, Michelisz így 27 és fél pontot bukott.

Hiába az újabb gyomros, a magyar versenyző újra felállt, és Japánban újabb pole-lal bizonyította, mennyire egyben van mentálisan és fizikálisan is. A kitartó munkának egy futamgyőzelem és egy hetedik hely lett a jutalma. Ekkorra már egyre élesebben látszódott, hogy realitás lehet a magyar világbajnoki cím, főleg, hogy a korábbi legesélyesebb és bombaformában lévő Tiago Monteiro az évad utolsó négy hétvégéjén nem indulhatott. A nyári szünet végén ugyanis olyan súlyos tesztbalesetet szenvedett, hogy 2017-ben már nem is ülhetett autóba.

Tiago Monteiro rehabilitációja még most is tart Forrás: Tiago Monteiro Facebook

Jött Makaó, ott egy második rajtpozíció, egy keresztbe fordulás a pályán, plusz egy második- és egy ötödik hely.

A mindent eldöntő katari hétvége előtt már csak hat és fél pont volt a különbség az élen álló volvós Thed Björk, és a második helyezett Michelisz között.

A Hondánál a legrosszabb pillanatban jelentkező fékprobléma viszont akkora KO volt a magyarnak és csapatának, hogy abból már nem lehetett felállni: tizenegyedik hely az időmérőn, kilencedik a nyitó futamon, nyolcadik hely a főfutamon.

Történelmi ezüst lett a vége

255 ponttal lett ezüstérmes Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság 2017-es évadában. Soha, egyetlen magyar autóversenyző sem volt még ilyen eredményes. Nem véletlen, hogy itthon az év legjobbjává választották az Autósport és Formula Magazin top50-es összesítésében, és az sem, hogy a WTCC-vel foglalkozó szakújságírók szavazata alapján ő lett az év második legjobbja a sorozatban.

Mindezt úgy, hogy párhuzamosan a TCR International Seriesben saját csapatát igazgatta, időnként versenybe is szállt. Az újonc M1RA megnyerte a sorozat csapatbajnokságát, Tassi Attila pedig második lett egyéniben.

Itthon az év autóversenyzője lett Forrás: Origo

Elképesztő évet zárt a kamion Európa-bajnokságban szereplő Kiss Norbert is. A sorozat kétszeres bajnoka 2017-ben összetettben harmadik lett azzal a Tankpool24 Teammel, mely a magyar versenyző 2016-os szerződtetésekor a sereghajtók között szerepelt.

Kiss Norbert kétszeres FIA ETRC bajnok, idén bronzérmes lett Fotó: Polyák Attila - Origo

2018-ban a túraautózásban nagy változások jönnek, a WTCC és a TCR összeolvad, és WTCR néven fut majd tovább. Egyelőre bizonytalan, hogy milyen felállásban drukkolhatunk majd magyar versenyzőknek, a promóterek mindenesetre az eddigieknél is látványosabb és izgalmasabb versenyeket ígérnek.