Vágólapra másolva!
Betört az ingatlanpiacra a már eddig is több lábon álló magyar válogatott focista, Szalai Ádám, akinek 1 milliárdos bevétele van évente.

A német Hoffenheimben évi 1,7 millió eurót (546 millió Ft) kereső csatár négy éve vásárolta meg a fémmegmunkálással foglalkozó OLS Kft.-t, amelynek 2008 óta ügyvezetője Szalai Csaba – aki minden bizonnyal a játékos ugyanerre a névre hallgató édesapja lehet. Az OLS, amely a közelmúltban létesített új üzemet a Nagytarcsai Ipari Parkban, 531 millió 763 ezer forint nettó árbevétellel zárta a 2017-es évet, a tavalyi esztendőről egyelőre nincs információ – írja a Bors.

Szalai Ádám a futballpályán kívül is sikeres Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Anke Waelischmiller/Sven Simon

A sikeres vállalkozásoknak itt még nincs vége: Ádám testvéreivel – az NB III-ban focizó Vilmossal, valamint Bertalannal – is elindított egy közös céget, az ingatlanfelújítással és kiadással foglalkozó Szalai Brothers Kft.-t.

„A focistáknak ez azért kiváló tevékenység, mert van hozzá forgatható tőkéjük és elegendő szabadidejük – fogalmazott a lapnak Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonosa. – A vállalkozás sikerességében az is közrejátszik, hogy egy ismert focista bizalmat kelt az érdeklődőben" – mondta a szakértő.