A NASA szívesen mutat bizonyítékokat a holdra szállásról Steph Currynek

Young Hold
John Young később a Holdra is eljutott. Arról nem szól a fáma, oda is vitt-e magával egy kis hazait…
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatala, azaz a NASA szívesen mutat bizonyítékokat a holdra szállásról az NBA egyik legnagyobb sztárjának, Stephen Currynek.

A háromszoros bajnok, kétszer az idény legértékesebb játékosának (MVP) választott Curry a napokban adott hangot kételyeinek az űrkutatás egyik legnagyobb bravúrjával kapcsolatban: a Golden State Warriors sztárja kifejtette, hogy nem igazán hiszi el, hgy 1969-ben valóban ember járt a Holdon.

"Jártunk valaha a Holdon? Nem akarok összeesküvés-elméleteket gyártani, de nem nagyon hinném" – mondta Curry a Winging It című podcastben, amire két beszélgetőtársa, Vince Carter és Kent Bazemore sűrűn helyeselt.

"Nagyon szívesen látjuk Curry urat a Johnson Űrközpontban, mondjuk, amikor legközelebb itt lép pályára a Houston Rockets ellen – mondta a New York Timesnak Allard Beutel, a NASA szóvivője. – Tudunk mutatni több mázsa holdkőzetet, de akár az Apollo-küldetések irányítóközpontját is megnézheti. Első kézből kaphat információt arról, mit tettek az itt dolgozók ötven évvel ezelőtt, és arról is, hogy mire készülnek, hogy a közeljövőben ne csak visszatérhessünka a Holdra, de ott is maradhassunk."

Curry nincs egyedül az NBA-ben a rendhagyó nézeteivel, köztudott, hogy a Boston Celtics szupersztárja, Kyrie Irving lelkes híve a laposföld-elméletnek.