Vágólapra másolva!
Zimány Linda és Palvin Barbara után újabb ismert szépséghez közeledik Dzsudzsák Balázs. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a TV2 sztárja, Megyeri Csilla között a jelek szerint igazán elmélyült a barátság, sőt, a Bors úgy tudja, könnyen el is mélyülhet a dolog kettejük között. 

Megyeri Csilla azt mondja, hogy csak barátság van közte és a válogatott labdarúgó között. De a közös barátok szerint Dzsudzsák Balázs néhány napja rendszeresen küldözget üzenetet a debreceni lánynak.

Meg tudjuk érteni Dzsudzsák Balázst Forrás: Instagram

A Ripost című napilap néhány napja mutatta be egyik olvasója fotóját, amin a páros tagjai láthatók egy budapesti étteremben. Csilla és Balázs egy baráti társasággal közösen ejtőzött azon a napon, de furcsa módon nem volt ott Megyeri barátja, Zsolti, akivel együtt küzdötték végig magukat a TV2 Ázsia Expressz című műsorában.

Csillával csütörtök este, Richard Demeter divattervező bemutatóján találkozott a Bors munkatársa, aki természetesen a divaton kívül Csilla magánéletéről is kérdezett, és arra is kíváncsi volt, hogy került a híres focista mellé.

#sup ‍♀️

CSiLLa MEGYERI (@csillamegyeri) által megosztott bejegyzés,

„Baráti társasággal volt Balázs, az egyik debreceni barátnőm is annál az asztalnál ült. Én egy másik barátnőmmel érkeztem abba az étterembe, akkor azonnal köszöntünk egymásnak – mi, debreceniek nagyon összetartók vagyunk –,

majd Balázs felajánlotta, hogy üljünk hozzájuk. Balázst ezer éve ismerem, a volt párom futballista, együtt kezdték az olasz focisuliban, tehát nem vagyunk ismeretlenek egymás számára. De nincs köztünk semmi!”

- jelentette ki Megyeri Csilla.

@impressfashionandmore @dorashuwebaruhaz

CSiLLa MEGYERI (@csillamegyeri) által megosztott bejegyzés,

Csilla azt is elmondta a Borsnak, hogy Zsoltival, a párjával – akivel az Ázsia Expressz című TV2-s műsorban együtt szerepeltek – nagyon jó a kapcsolata, majd fontosnak tartotta elmondani:

A Bors Csilla barátaitól megtudta, hogy a tévésztár valóban nem hajt a gazdag pasikra, őt sosem a vastag pénztárca, inkább a romantikus férfilélek vonzotta. Balázsban azonban – amellett, hogy igen jól keres – megvan az a plusz, ami Csillának imponál.

✌️

Dzsudzsak Balazs (@balazsdzsudzsak7) által megosztott bejegyzés,

„Kétségtelen, hogy van köztük szikra, ha bevallják, ha nem! Balázzsal leveleznek is, azt nem tudom, miről, de hogy nem szakadt meg köztük a kapcsolat az ominózus közös ebéd után, az is biztos!

Szerintünk Balázs rástartolt Csillára, a kérdés csak az, hogy Csilla mennyire veszi ezt komolyan”

- mondta a Borsnak egy névtelenséget kérő barát.

A Bors a sportolót is szerette volna megkérdezni, hogy mit gondol Csilláról, ám a menedzsere azt mondta, hogy a témában nem szeretne nyilatkozni.