Vágólapra másolva!
Három sportág öt versenyszámában összesen 22 észak-koreai sportoló vesz részt a február 9-én kezdődő phjongcshangi téli olimpián - jelentette be Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

A sportvezető Lausanne-ban úgy fogalmazott, "őszinte köszönettel" tartozik a két ország kormányának, amiért meg tudtak állapodni a versenyzők dél-koreai részvételéről.

- mondta Bach a NOB szombati közleményében. Hozzátette, bízik abban, hogy az olimpia "egy fényesebb jövő kapuja" lesz a félsziget számára.
Az északiak rövidpályás gyorskorcsolyában, sífutásban és alpesi síelésben lesznek érdekeltek az ötkarikás játékokon, míg a női jégkorongtornán a déliekkel közös csapatot indítanak.

A közös koreai női jégkorongcsapat Forrás: The Hankyoreh

A NOB közleménye kiemeli, hogy a megnyitóra együtt, a Koreai-félszigetet ábrázoló, egységet kifejező zászló alatt vonul majd be a két ország csapata.

A lobogót két sportoló - egy észak- és egy dél-koreai résztvevő - közösen viszi majd.

A megegyezés Thomas Bach, a phjongcshangi szervezők, valamint a két ország olimpiai bizottsága tisztviselőinek találkozója után született meg.
A sportolók mellett 24 észak-koreai edző és hivatalos küldött, valamint 21 újságíró is ott lesz a február 9. és 25. közötti ötkarikás játékokon.