Vágólapra másolva!
December vége óta foglalkoztatja az országot, hogy mi történik Hosszú Katinka és Shane Tusup között. A magyar sportszerető emberek természetesen elsősorban a háromszoros olimpiai bajnok úszónőért szorítanak, de azok is érdeklődve figyelik a fejleményeket, akik nem feltétlenül követik az úszóversenyeket. Mások viszont úgy tartják, olyan magánéleti válságról van szó, amihez sem a nyilvánosságnak, sem a sajtónak semmi köze, csakis kettejükre tartozik. Kíváncsiak voltunk, miért habzsolja olvasó és újságíró egyaránt a párossal kapcsolatos híreket és hogy ez mennyire természetes.

Napi Iron

Az ügy kirobbanása óta így lehetne összefoglalni a Hosszú Katinkával és Shane Tusuppal kapcsolatos legfrissebb, napi aktualitásokat. Annak számít minden egyes poszt a közösségi oldalakon, minden konspiráció, minden pletyka. Bármennyire is életidegennek és szokatlannak tűnik mindez, az igazság az, hogy amióta létezik média, mindig is voltak ilyen típusú hírek, csak inkább színészekről, népszerű politikusokról vagy külföldi sztársportolókról szóltak. Hosszú Katinka azonban annyira ismert és annyira szeretett sztár, hogy természetes, hogy az embereket kivételesen érdeklik a vele és magánéletével kapcsolatos hírek.

Külföldön nem újdonság

David Beckham és felesége, Victoria például a kezdetektől, a közösségi oldalak megjelenése előtti időktől fogva a nyilvánosság előtt éli az életét, vállalva kapcsolatuk békés és zűrösebb időszakait egyaránt. 1999 óta házasok, öt évvel később, 2004-ben pedig meg is jelentek az első pletykák az exfocista állítólagos félrelépéseiről.

A Beckham család: sokat, de nem mindent mutatnak meg az életükből Forrás: RICHARD GOLDSCHMIDT / Citizenside

Facebook, Instagram és Twitter híján akkoriban csak a napilapok és bulvárújságok hasábjain tudtak reagálni az érintettek a vádakra. Ezt meg is tették, David Beckham többször is nevetségesnek nevezte a mendemondákat, felesége pedig kijelentette, nem fogja hagyni, hogy a rosszindulatú szóbeszédek tönkretegyék házasságukat. 2017-ben újra találgatni kezdett a nyilvánosság a kettejük közötti nehézségekről. A gyanakváshoz ekkor már elég volt csak ránézni a közösségi oldalaikra, hogy kiderüljön, hónapokat töltöttek egymástól távol.

David Beckham inkább magát mutogatja:

The Boss @josemourinho @manchesterunited

David Beckham (@davidbeckham) által megosztott bejegyzés,

A valóság azonban mindössze az lehet, hogy a korábbinál tudatosabban kezdték el használni saját felületeiket, hogy az sokkal inkább róluk, mintsem magánéletükről szóljon.

Ennek ellenére fel-felbukkannak családi képek az oldalaikon, de így is szépen egyensúlyoznak a privát és egyéb tartalmak között.

Sztár és celeb egyszerre

Itthon viszont a Hosszú Katinka - Shane Tusup páros az első, melynek tagjai egyszerre sztárok és celebek.

Sztárok, mert van mire büszkének lenniük,

van mindkettejük mögött teljesítmény, Hosszú Katinka mögött egészen páratlan, fantasztikus teljesítmény.

és minden pejoratív felhang nélkül celebek is, mert hihetetlenül ismertek. "A Facebook és más közösségi oldalak nem feltétlenül arra valók, hogy a magánéletüket megosszák rajtuk a felhasználók, de ha valaki úgy dönt, hogy ezt megteszi, az mindenképp egy celebsorsnak a vállalása. Hogy

- magyarázza Zsolt Péter médiaszociológus. A bulvárban jártas szakember úgy látja, azért is alakult ki a mostani helyzet, mert a celebléttel kapcsolatban van némi tudatlanság a történetben: a szakmai csúcsra, vagyis a sztársághoz szép fokozatosan jutottak fel, kemény munkával, de a celebség rájuk szakadt.

Hosszú Katinka és Shane Tusup: nyakukba szakadt a celeblét Forrás: Instagram/hosszukatinka

Esetükben a korábban említett következmény azt jelenti, hogy ahogyan kettejük közös életének a magasságait megmutatták, úgy

el kell fogadniuk azt, hogy követőik, rajongóik, az olvasók a mélységekre is kíváncsiak.

"Természetes, hogy minket, olvasókat érdekel az egész történet, hiszen a szemünk előtt zajlik az, ami a legjobban izgatja a fantáziánkat: két valódi értékekkel bíró embernek, két fantasztikus figurának hogyan alakul a kapcsolata.

- folytatja a szakértő.

Ha celeb akarok lenni, akkor nem kell megsértődni azon, hogy foglalkoznak a magánéletemmel a válásommal.

Ugyanakkor tény, hogy ők ketten belesodródtak ebbe a pokoli helyzetbe, mert nagyon nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne mutassák meg életük minden pillanatát akkor, amikor fut a szekér és érkezik mindenhonnan az elismerés.

De ezzel együtt jár, hogy amikor elbukik és földre kerül, a tömeg számára ez ugyanolyan izgalmas, mint egy aranyérem. Nem lehet elrejteni."

Nincs még vége, lapozzon a folytatásért!