Vágólapra másolva!

Ismét magyarellenes rigmust skandáltak Nagyszebenben

Ismét magyarellenes rigmust skandáltak egy romániai bajnoki mérkőzésen a CSU Nagyszeben kosárlabdacsapat szurkolói.

A Maszol.ro portál információi szerint a Nagyszebenben játszott szombati mérkőzésen a vendég U-BT Kolozsvár csatára, Török Roland szabálytalankodott - a szebeni szurkolók megítélése szerint - sportszerűtlenül. Válaszként a szebeni csapat vezérszurkolója a "Kifelé a magyarokkal az országból"- szólamot kezdte skandálni, és ezt több százan átvették a zsúfolásig telt sportcsarnokban.

A Román Kosárlabda Szövetség főtitkára a Maszolnak elmondta, a szebeni szurkolók nacionalista megnyilvánulása belekerült a mérkőzés jegyzőkönyvébe. Ez alapján a fegyelmi bizottság dönt a szankciókról.

A nagyszebeni csapat szurkolóinak nem ez az első nacionalista megnyilvánulásuk. 2014 áprilisában a marosvásárhelyi Maros KK csapatával vívott mérkőzésen nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján. Az akkori kilengés miatt a romániai diszkriminációellenes tanács mind a klubot, mind a román szövetséget háromezer lejes (210 ezer forint) büntetéssel sújtotta.