Vágólapra másolva!
Hanga Ádám spanyol csapata, a Laboral Kutxa Vitoria kilencpontos győzelmet aratott a Real Madrid otthonában a férfi kosárlabda Euroliga második csoportkörének hatodik fordulójában.

A 77-68-as vendégsikerrel végződő találkozón a magyar játékos kezdőként lépett pályára, és az európai elitsorozat honlapja szerint 28 és fél perc alatt hét pontot dobott, két gólpasszt adott és kilenc lepattanót szerzett. A mérkőzés összefoglalóját itt tekintheti meg.

A baszk együttesnek két vereség mellett ez volt a negyedik győzelme az F csoportban, ezzel a továbbjutást jelentő harmadik helyen áll. A legjobb 16 között két csoportban zajlanak az Euroliga küzdelmei, mindkettőből az első négy helyezett jut tovább.

Hanga Ádám Forrás: Octagon Basketball Europe

"A mérkőzés után olvastam a közösségi médiában, hogy tíz éve nem volt példa az Euroligában arra, hogy egy szezonban egy csapat legyőzze a CSZKA Moszkvát, a Barcelonát és a Real Madridot is.

mindkétszer idegenben" - nyilatkozta az MTI-nek a 26 éves játékos, hozzátéve: most jól állnak, a cél az, hogy a top 16 második köre után is legyen miről beszélni.

"Semmi nem dőlt még el, csupán részsikereket értünk el idáig. Bombaerős a mezőny, óriási kihívás fizikálisan és főleg mentálisan bírni a terhelést, de nagyon élvezem" - közölte Hanga, akinek a csapata vasárnap a spanyol bajnokságban veretlenül vezető Valenciával találkozik. A Vitoria 4/2-es győzelmi mérleggel a harmadik helyen áll az Euroliga F csoportjában, ahonnan a nyolc csapat közül az első négy jut a negyeddöntőbe.