Vágólapra másolva!
A Szolnoki Olaj bravúros győzelmet aratott szerdán a litván Vilnius vendégeként a férfi kosárlabda Európa Kupa hetedik fordulójában. A magyarok jól dobták a triplákat, és végül épp annak köszönhették a sikert, hogy az egyik litván kosár három helyett csak két pontot ért, mivel Laprovittola rálépett a vonalra.

E csoport, 7. forduló:
Vilnius (litván) - Szolnoki Olaj 98-99 (23-31, 22-23, 25-22, 28-23)
A magyar csapat legjobb dobói:
Milosevic 22, Vojvoda 20, Natyjazsko 17, Wittmann 15

A 2/4-es győzelmi mérleggel érkező Szolnok megnyerte legutóbbi két EK-mérkőzését, és Vilniusban is remekül kezdett: a harmadik percben 0-10 állt az eredményjelzőn.

Vojvoda Dávid 12 pontot szerezve mind a négy triplakísérletét bedobta

az első félidőben, míg Strahinja Milosevic 11 pontnál tartott a nagyszünetben, amikor 45-54 volt az állás.

Pór Péter tanítványai - akik egy hónapja 89-65-re kikaptak otthon a litvánoktól - a térfélcsere után is őrizték előnyüket. Ekkor Wittmann Krisztián és az ukrán Kirilo Natyjazsko is elkapta a fonalat, 15 pontra nőtt a különbség, de az utolsó negyed már csak 70-76-ról indult. A hajrá hallatlan izgalmakat hozott, a házigazdák folyamatosan egy-két pontos távolságban voltak, kilenc másodperccel a vége előtt 96-99-nél Nicolas Laprovittola triplakísérleténél

rálépett a vonalra, így egyenlítés helyett minimális szolnoki sikerrel zárult a találkozó.

A három győzelemmel és négy vereséggel álló magyar bajnok jövő szerdán az orosz Zenit Szanktpetyerszburghoz látogat.

További eredmények:
Szaratov (orosz)-Besiktas (török) 93-83
PAOK Szaloniki (görög)-Zenit Szanktpetyerszburg (orosz) 70-89

Az állás:
1. Zenit 13 pont, 2. Szaratov 12, 3. SZOLNOK 10 (536-567), 4. Besiktas 10 (579-615), 5. Vilnius 9 (599-595), 6. PAOK 9 (506-578)

A csoportból az első négy jut tovább a 32 közé.