Vágólapra másolva!
Újabb három évig, 2017-től 2019-ig Budapest adhat otthont a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének. A sportág bekerült a Nemzeti Alaptantervbe, októbertől 3000 pedagógus képzését kezdik el a szivacskézilabda iskolai oktatására. Kim Rasmussen keretet hirdetett, a női szövetségi kapitány elődöntőbe jutna a decemberi, svédországi Európa-bajnokságon.

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szeptember 19-én nyilvánosságra hozott megállapodását Kocsis Máté, a honi szervezet elnöke kedden jelentette be, a budapesti sajtótájékoztatón. Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke hangsúlyozta, hogy jobb feltételekkel sikerült megállapodniuk az EHF-fel, mint az elmúlt három évben.

„A FINAL4 mellett 2017-ben az ifjúsági csörgőlabda vb-nek, 2018-ban pedig női junior vb-nek adunk otthont, ezzel párhuzamosan jeleztük az IHF-nek és az EHF-nek is, hogy készen állunk további nagy rendezvényeket is vendégül látni" – nyilatkozta Kocsis Máté. Jövőre a FINAL4-ra május 6-7-én kerül sor.

Májusban a román CSM Bucuresti nyerte a BL négyes döntőjét a Papp László Sportarénában Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Kocsis Máté beszélt arról is, hogy a kézilabda bekerült a Nemzeti Alaptantervbe, s ezzel párhuzamosan októbertől 3000 pedagógus képzését kezdik el a szivacskézilabda iskolai oktatására.

„Egy sportszövetség előrelátását az mutatja, hogy miből próbál erényt kovácsolni. A fiatalokba mindig érdemes fektetni, ezt a kézilabda-szövetség is felismerte. Fontos, hogy már fiatal korban próbáljuk szélesíteni a bázist. A célkeresztben a szabadidős sportok állnak, a lényeg, hogy megszerettessük a sportot a gyermekekkel. A cél, hogy a mindennapos testneveléssel a mennyiség minőségbe csapjon át. Megalkottuk a Testnevelés 2020-stratégiát, ennek értelmében sportágspecifikus tartalmak bekerülhetnek a Nemzeti Alaptantervbe, az MKSZ-szel és a Testnevelési Egyetemmel pedig külön megállapodást is kötöttünk 2015-ben. A szövetséggel együtt kidolgoztuk az alternatív kerettantervet, amit el is fogadott a kormányzat, és már lehet oktatni a testnevelés órákon és az iskolákban a kézilabdát. Idén ősszel megindult a pedagógusok képzése annak érdekében, hogy az egész országban oktathassák a sportágat, akár heti két órában is az 1-4. évfolyamokon" – nyilatkozta Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

Kim Rasmussen, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 22 fős keretét az október 2-9. közötti felkészülési időszakra, illetve a szlovénok elleni, október 8-i, siófoki mérkőzésre.

Görbicz Anita és Hornyák Dóra is tagja a válogatott keretnek Forrás: MTI/Krizsán Csaba

„Nagy reményekkel várom a következő heti edzőtábort és az első hivatalos mérkőzésünket Siófokon Szlovénia ellen. Sajnos néhány fontos játékost nélkülöznünk kell most és az Eb-n is, de nagyszerű kézilabdázóink vannak és a jövőbe is tekintünk, ezért fiatalok is helyet kaptak a keretben. Ez fontos a magyar kézilabdázás holnapja szempontjából is, két év múlva így készen lesznek ezek a játékosok. Fő célom, hogy úgy lehessünk a világ legjobb 8-10 csapata között, hogy stabilan tudunk teljesíteni, és egymást követő napokon és mérkőzéseken is magas színvonalon játsszon a csapat. Okosan és szívvel kell játszanunk, de a tiszta fej nagyon fontos lesz. Természetesen messzebbre is tekintek, de mindent megteszünk, hogy bejussunk a legjobb négy közé már az Eb-n is."

A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: Bíró Blanka (FTC), Kiss Éva (Győr), Oguntoye Viktória (Dunaújváros)
Jobbszélsők: Lukács Viktória (FTC), Orbán Adrienn (Győr), Faluvégi Dorottya (FTC)
Jobbátlövők: Kovács Anna (Dunaújváros), Planéta Szimonetta (Thüringer HC, német), Tomori Zsuzsanna (Győr)
Irányítók: Görbicz Anita (Győr), Kovacsics Anikó (FTC), Szucsánszki Zita (FTC)
Beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC), Pásztor Noémi (NEKA),
Balátlövők: Hornyák Dóra (FTC), Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC), Triscsuk Krisztina (Siófok)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok), Hársfalvi Júlia (Győr), Schatzl Nadine (FTC).