Vágólapra másolva!
Az ünneplés helyett mély szomorúság maradt a veszprémi játékosoknak, csapatvezetőknek, szurkolóknak a megnyertnek hitt és végül elveszített férfi kézilabda Bajnokok ligája döntője után.

A kölni csarnok vegyes zónájában a levonuló játékosok közül többen jelezték, most nem tudnak nyilatkozni, annyira le vannak törve. Lékai Máté ugyanakkor elmondta: a 45. percig minden remek volt és szép, majd akkor egyszerűen lefagytak.

"Nem szabad nyolc-kilencgólos vezetést elherdálni. A hajrában Alilovicnak kellett megmenteni minket, aztán a büntetőpárharcban már végünk volt.

mert fizikailag bírnánk még."

Nagy Lászlónak sincs magyarázata Forrás: AFP/Sascha Schuermann

Nagy László sem érti, miként tudott így összeomlani a csapat. "Amikor vezettünk már kilenc góllal, egyszer csak kimaradtak a helyzeteink, és a védelem is összeomlott. Nem tudtunk a kapusainknak segíteni, kiszolgáltatatott helyzetbe hoztuk őket. Az edzőnk időt kért, szerette volna, ha megint nagyobb ritmusban játsszunk. Ez arra volt elég, hogy elvigyük a meccset a büntetőkig."

Aron Palmarsson jelezte: mélységesen le van sújtva, nagy fájdalmat okoz neki a vereséget.

Szörnyű ilyenen átesni."