Vágólapra másolva!
A következő szezonban kölcsönben a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatában játszik Sandro Obranovic horvát irányító. A magyar bajnoki és Magyar Kupa-ezüstérmes klub csütörtökön a honlapján jelezte, hogy a 23 éves, 1,94 méter magas játékos a Zagrebtől érkezik.

Az orosz válogatott Dmitrij Zsitnyikov 2017 nyarától lesz szegedi játékos, vele 2+1 éves megállapodást kötöttek. Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, mivel Zsitnyikovnak még a következő idényre is élő szerződése van a lengyel Wisla Plockkal, így mindenképpen áthidaló megoldást kellett találniuk az irányító posztra.

„Keresnünk kellett egy olyan játékost, akit egy évre tudunk szerződtetni. Sandro Obranovic a BL-ben edződött Zagreb csapatában szerepelt, tehetséges, és számára nagy kihívás nálunk szerepelni, így sikerült a klubbal és vele is megállapodnunk, egy évre kölcsönbe érkezik hozzánk” – nyilatkozta Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke a klub honlapján.

Sandro Obranovic Forrás: Rk-zagreb.hr

„Zsitnyikovval 2+1 éves megállapodást kötöttünk. A 193 centiméter magas játékos nagybátyja, Jura szerepelt Magyarországon, és játszott Veszprémben. Úgy gondolom, mindkét kézilabdás komoly játékerőt képvisel” – tette hozzá.