Vágólapra másolva!
Óriási mérkőzések várnak a Veszprém és a Szeged férfi kézilabdacsapataira a Bajnokok Ligája hét végi, 3. fordulójában. A listavezető horvát PPD Zagreb meglepné a magyar bajnokot, Veselin Vujovic edző szerint a horvát fővárosban Európa legjobbja sem számít favoritnak. A Szeged 110 százalékos teljesítménnyel legyőzheti a címvédő Barcelonát.

Kevesen fogadtak volna arra, hogy a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulója előtt az A csoportban egy százszázalékos csapatként a PPD Zagreb áll majd az élen, megelőzve a tavalyi döntős Veszprém együttesét is.

Márpedig így történt, a horvát bajnok az első körben 29-22-re intézte el a német THW Kielt, majd Celjében győzött 21-20-ra, míg a Veszprém a lengyel Wisla Plock otthonában 27-27-es döntetlennel kezdett - ez Carlos Ortega vezetőedző állásába került -, majd utódjával, Xavi Sabatéval az elmúlt időszak egyik legjobb játékát bemutatva, 28-24-re legyőzte a 2014-es BL-győztes német Flensburgot.

Zágrábban nem lehet nyerni?

A horvát bajnok elképesztő magabiztossággal várja az összecsapást, Veselin Vujovic edző szerint Zágrábban egyáltalán nem a magyar csapat az esélyes.

Veselin Vujovic Forrás: Seha Liga

"Edzői szempontból azt kell mondanom, hogy jelenleg a Veszprém az egyik legjobb európai csapat.

De a mi arénánkban senki sem lehet favorit.

Persze kikaphatunk, de csak nagyon nehezen. Ha valaki szeretne nyerni Zágrábban, annak vért kell izzadnia a pályán, áldozatot kell hoznia, a fegyelmezettsége és a játékereje az égig kell, hogy érjen, és nagyobb bölcsessége kell, hogy legyen, mint a templom harangjának. S ez így mind együtt nagyon nehezen valósulhat meg" - mondta Vujovic.

Azt mondta, Nagy László kiesése óriási hátrány, de azért mindenkit int az elbizakodottságtól, hiszen a Veszprém kerete a klasszis jobbátlövő nélkül is nagyon erős.

"Mindent elkövetünk, hogy a csoport élén maradjunk.

- tette hozzá Vujovic, aki egyedül Luka Stepancic hátsérülése miatt aggódik, mert napokig nem edzett, így kérdéses, hogy vállalni tudja-e majd a játékot.

2014-15: három Veszprém-siker

"Nagyon nehéz mérkőzésre számítok a Zagreb ellen. Tavaly is játszottunk ellene idegenben, mostanra biztosan fejlődtek a játékosok, akik évről évre egyre erősebbek. Ha nyerni akarunk ellenük, akkor rutinosnak kell lennünk a támadásainknál, és nem szabad engedni őket, hogy fussanak és gyors indításokból szerzett könnyű gólokkal fejezzék be akcióikat" - nyilatkozta Xavi Sabaté, a veszprémiek megbízott edzője a klub honlapján.

Momir Ilic, a Veszprém szerb játékosa Forrás: MTI/Kovács Anikó

A felek tavaly háromszor is összecsaptak a SEHA Ligában, akkor a csoportkörben a Veszprém 27-22-re nyert otthon és 24-21-re idegenben, majd az elődöntőben éppen csak, 25-24-re verte a horvátokat.

Källman felépült, és lát esélyt

A Szeged együttese a címvédő Barcelonát fogadja vasárnap a férfi kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában.

A Tisza-parti együttes és aktuális riválisa is ötvenszázalékos mérleggel áll: a szegediek előbb legyűrték 31-30-ra a 2014-15-ös szezon harmadik helyezettjét, a vendég lengyel Kielcét, majd kikaptak a macedón Vardar otthonában 27-23-ra.

A Barcelona az első körben 22-21-es vereséget szenvedett a német Rhein-Neckar Löwen vendégeként, aztán nagy csatában verte 34-32-re a svéd Kristianstadot. Jó hír a magyar csapatnál, hogy a svéd Jonas Källman kisebb sérülése ellenére vállalja a játékot.

"Ott leszek, játszom, minden rendben!

akkor esélyesek vagyunk a győzelem megszerzésére. Jó alap lehet a Kielce elleni játék, illetve a Vardar elleni első félidő. Telt ház lesz, így a szurkolóink félelmetes hangulatot teremtenek, ami erőt ad nekünk" - idézte a klub holnapja Källmant.

A Barca edzője a Szeged edzőjét méltatta

"Óriási meccs lesz, amely előtt nem szükséges külön motiválni minket, elég ránézni az ellenfélre, az ott játszó nevekre. Az idei eredményeik alapján egyébként nincsenek csúcsformában, így lehet esélyünk,

nyerni szeretnénk hazai pályán.

Nikola Karabatic távozását nem heverték ki, ő olyan szintű játékos, hogy egész egyszerűen lehetetlen pótolni. Támadásban és védekezésben is világklasszis, így Párizsba igazolásával meggyengültek a katalánok" - nyilatkozta a jobbátlövő Balogh Zsolt.

A Barcelona edzője, Xavi Pascual nehéz meccset vár, mert szerinte Szegeden senki sem mehet biztosra.

"A csapat és a szakmai stáb készen áll a mérkőzésre, nagyon fontos lenne idegenben is nyerni. Ellenfelünk általában 5+1-et védekezik, de gyorsan tud váltani a hatosfalra is, ha kell. És kollégámat, Juan Carlos Pastort nem kell bemutatni,

nagyszerű edző és stratéga,

aki megpróbálja uralni a mérkőzést. De mi is erre törekszünk majd" - idézte a szakembert a Mundo Deportivo.

A hétvége programja

A csoport, 3. forduló, szombat:
Celje (szlovén) - Wisla Plock (lengyel) 16.00
Besiktas (török) - PSG (francia) 17.00
THW Kiel (német) - Flensburg-Handewitt 17.30
HC Zagreb (horvát) - MVM Veszprém 20.00

Az állás: 1. Zagreb 4 pont, 2. Veszprém 3, 3. Celje 2 (50-45), 4. Kiel 2 (54-50), 5. Flensburg 2 (63-60), 6. PSG 2 (61-63), 7. Plock 1, 8. Besiktas 0.

B csoport, 3. forduló, vasárnap:
Kristianstad (svéd) - Vardar (macedón) 16.30
MOL-Pick Szeged - Barcelona (spanyol) 17.00
Montpellier (francia) - Kolding (dán) 17.00

szerdán játszották:
Rhein-Neckar Löwen (német) - Kielce (lengyel) 32-32 (19-15)

Az állás: 1. Rhein-Neckar 5 pont/3 mérkőzés, 2. Szkopje 4/2, 3. Kielce 3/3, 4. Kristianstad 2/2 (65-60), 5. Barcelona 2/2 (55-54), 6. Szeged 2/2 (54-57), 7. Montpellier 0/2 (48-60), 8. Kolding 0/2 (44-63).