Vágólapra másolva!
Tizenöt perccel a meccs vége előtt, amikor 25-25 volt az állás, felcsillant a remény a Kielce előtt, de aztán a nyolc góllal záró Nikola Karabatic, a hétgólos Kiril Lazarov, nem utolsó sorban az öt gólt jegyző Gudjon Sigurdsson, azaz a rutinos profik vezérletével nagyot hajrázott a Barcelona, amely végül 33-28-as győzelemmel került a kézilabda BL vasárnapi döntőjébe.

Nehezen fékezte magát a meccs utáni sajtókonferencián a mindig lobbanékony Talant Dujshebajev, a Kielce edzője, aki egyben a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya.

"Hatalmas hibákat követtünk el az első félidőben, hatot vagy nyolcat, olyanokat, amiket

A második 30 percben ugyan sikerült ledolgozni a hátrányunkat és kihasználni a Barcelona 5-6 perces rövidzárlatát, de az első félidő hibái így is megbosszulták magukat. Nagyon szomorú vagyok, annak ellenére, hogy a csapatom nagyot küzdött és megpróbálta teljesíteni a taktikai utasításokat. Talán más lett volna a végeredmény, ha az ellenfél kapuját nem a 37 éves kézilabdás veterán Danielj Saric védi, aki megbabonázta a mieinket. Számítottam arra, hogy a kapusteljesítmények meghatározóak lesznek, de arra nem, hogy ennyire” - nyilatkozta.

A sötét lónak tartott lengyel bajnokcsapat tehát nem tudott rácáfolni a papírformára. A döntőt, tavalyi teljesítményét máris felülmúlva, Lionel Messi csapatának testvér-együttese vívhatja a másik elődöntő győztesével.

A Final Four első felvonását 140 országban becsült adatok szerint több mint 70 millió tévénéző láthatta.

Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter