Vágólapra másolva!
 Az MKB-MVM Veszprém óriási bravúrt végrehajtva, egy német sztárcsapatot Németországban legyőzve jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe. Az egyébként is káprázatos teljesítmény értékét növeli, hogy a Veszprém borzalmasan kezdte a mérkőzést, de képes volt nagyon fordítani, és végül teljesen megérdemelten jutott 13 éve után a BL-döntőbe. Carlos Ortegával beszélgettünk a lefújás után.

„Nem csináltuk össze magunkat a rossz kezdés után, bíztunk magunkban akkor is, amikor látszott, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy elterveztük. Van egy csomó dolog, amire nem lehet felkészülni, maximum reagálni lehet rá, és mi igyekeztünk úgy forgatni a csapatot, hogy túl tudjunk lépni az első 20 perc gyenge játékán – mondta az Origónak Carlos Ortega.

Jegyzőkönyv

MKB-MVM Veszprém - THW Kiel 31-27 (13-13) - Élő közvetítés
Köln, 20 ezer néző
v.: Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
gól: Ilic 8/4, Nagy L. 7, Iváncsik G. 7/1, Sulic 4, Nilsson 2, Lékai 2, Zeitz 1, illetve Palmarsson 9, Canellas 5/3, Dahmke 3, Sprenger 3, Jicha 2, Vujin 2, Toft Hansen 2, Weinhold 1
hetesek: 9/5, illetve 3/3
kiállítások: 10, illetve 12 perc

„Amikor láttuk, hogy [Schuch] Timunak nem megy, lehoztuk, és Momir [Ilic] ment be a helyére, aki nagyon jól látta el a feladatát. Ez kulcsfontosságú volt, mert Timu is fújhatott egyet, és a második félidőben már remekül védekezett ő is” – tette hozzá Ortega.

BL-döntőbe vezette a Veszprémet Forrás: MTI/Kovács Anikó

A spanyol szakember nem akart egyénileg értékelni senkit. „Ahogy elkezdem pörgetni a fejemben a meccset, hogy ki lehetett a legjobb, sorban jutnak eszembe a remek teljesítmények. Nem tudok, és nem is akarok legjobbat választani, mert mindenki hozzátette a részét.

Ilic gólerős volt, és védekezésben is remekelt, Laci igazi vezér volt, Chema fantasztikusan irányított, úgy olvasta a játékot, ahogy csak a legnagyobbak tudják, [Iváncsik] Gergő pedig hihetetlenül önfeláldozóan kézilabdázott. És még ott van Mirko [Alilovic], aki parádézott,

úgyhogy szerintem felesleges felsorolni a csapat másik felét is.”

Mentális erős Veszprém

A Veszprém fokozatosan jött vissza a meccsbe a tragikus kezdés után, és óriási mentális erőről tett bizonyságot azzal, hogy nem veszítette el a fejét (és ezzel valószínűleg a meccset), hanem képes volt megnyugodni, és visszakapaszkodni a meccsbe.

– mondta Ortega.

Alilovic védései tartást adtak a csapatnak Forrás: MTI/AP/Martin Meissner

„A szünetben mondtam a játékosoknak, hogy ne kapkodjanak, jusson eszükbe a tavalyi elődöntő, amikor nagyon gyorsan fordultak rosszra a dolgok. Azt kértem, ne foglalkozzanak mással, csak folytassák az első félidő utolsó 10 percében látott játékot, és mindenki tegye oda magát 100 százalékig, mert ezt a meccset kell megnyernünk, nem szabad a holnapira gondolnunk.”

Jön a bombafavoritnak tartott Barcelona

Carlos Ortega hatszor nyert Bajnokok Ligáját a Barcelonával, a spanyol szakember ezer szállal kötődik a klubhoz, de a sajtótájékoztatón azt válaszolta egy spanyol újságíró kérdésére, „10 éve képviseltem utoljára a Barcelonát, lezártam a pályafutásomnak azt a részét. Nem lesz nekem soha közömbös a Barca, de most ellenfélként gondolok rá, amit nagyon szeretnénk legyőzni.”

BL-döntőben a Veszprém Forrás: Hatosfal

A Veszprém kulcsjátékosai alaposan kihajtották magukat, ráadásul két órával kevesebbet is tudnak pihenni a döntő előtt, mint az egyébként is hosszabb kispaddal rendelkező Barcelona, amely az első elődöntőt játszotta.

Ennek ellenére Ortega azt mesélte az Origónak, pár szóban máris felhívta a játékosai figyelmét, hogy aki szombaton kevesebbet játszott, arra nagyobb szerep vár majd a döntőben.

„A világ legjobb csapatával találkozunk, és véleményem szerint a két legerősebb védőfal csap össze a holnapi döntőben. Ma még rengeteg munka vár ránk, elemeznünk kell a saját meccsünket, és a Barcelonáét is, de ez csak nekem jelent munkát, a játékosoknak csak annyi dolguk van, hogy regenerálódjanak. Rájuk is fér, óriási meccset játszottak.”