Görbiczet nem verték volna át így a dánok

óth Gabriella, Kristina Kristiansen, kézilabda
Debrecen, 2014. december 15. Tóth Gabriella (lent) és a dán Kristina Kristiansen a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének I. csoportjában játszott Magyarország - Dánia találkozón a debreceni Főnix Csarnokban 2014. december 15-én. A magyar válogatott 23-20-ra kikapott a dán csapattól, így biztosan nem juthat az elődöntőbe. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Amíg Románia le tudta reagálni a dánok kétbeállós, hét játékost bevető támadótaktikáját, addig a magyar női kézilabda-válogatott képtelen volt válaszolni az egyedülálló ötletre. Kotormán Attila szerint pedig nem olyan bonyolult a helyzet, Borsos Attila meg egyenesen úgy látja, Görbicz Anita akár három-négy gólt is szerzett volna a saját kapujától. Úgy véli, a jelenség egyelőre unikum marad, és ettől nem változik meg alapjaiban a kézilabda.

Egy csapatban egyszerre maximum heten lehetnek a kézilabdapályán, az már valóban az edző kompetenciája, hogy kapussal vagy kapus nélkül képzeli el a játékot. Hétfő este Debrecenben Jan Pytlick alapjaiban reformálta meg a sportágat, az eddig olykor-olykor végszükség esetén bevetett vészkapusos játékból egész mérkőzésre szóló taktikát fabrikált. Tehette, ugyanis a magyar női válogatott nem tudott lépni ellene semmit.

Kotormán Attila egykori válogatott kézilabdázó, televíziós szakkommentátor csalódottan, már- már indulatosan nyilatkozott az Origónak. "A dánok már ezen az Eb-n is elővették korábban ezt a taktikát, amikor a románok ellen égett a ház a hajrában, de Románia le tudta reagálni, mert a játékosok tudták, mit kell csinálni a kétbeállós, hét játékost bevető támadás ellen. Nekünk nem volt válaszunk rá, pedig nem bonyolult annyira a dolog."

Kristina Kristiansen a megkülönöztetett mezben villogott Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A válaszlépés is hiányzott

"Ilyenkor az a legfontosabb, hogy a védőfal odaszögezze magát a hatos vonalára, hogy minél tömörebb fallal csökkentse a beállók területét, és a szélsőknek is feljebb kellett volna húzódniuk, mert a dánok az egyes és a kettes védők közé állították a beállóikat. Ilyenkor nem szabad kirontani a falból, ahogy mi csináltuk, mert hatalmas terület marad a kiugró játékosok mögött, és onnantól borítékolható, hogy ziccert lőhet az ellenfél" - magyarázta Kotormán.

"Egy másik fontos dolog, hogy ha már ki is lépünk a falból, akkor semmiképpen ne az irányítóra tegyük, ő ugyanis egészen biztosan nem fog lőni, mert neki kell visszaérnie a kapuba, vagy leszaladnia a pályáról. Aztán az a válaszlépés is hiányzott, hogy legyen egy játékos, akinek annyi a feladata, hogy amint lőnek a dánok, azonnal rohanjon középre, és kérje a labdát, mert rengeteg üres kapus lehetőségünk lett volna, hiszen a magyar kapuban klasszis teljesítményt nyújtott Kiss Éva."

Pytlick taktikája egyedülálló volt

Hasonlóképpen vélekedett a 182-szeres válogatott Borsos Attila is. „Sohasem láttam még ilyen taktikát” - mondta az Origónak. "Olyat is nagyon ritkán tapasztaltam, hogy egy csapat a vészkapusos módszert ne reménytelen helyzetben alkalmazza, amikor muszáj gólt szereznie. De az, hogy a kétbeállós játékra tudatos taktika épüljön, az egyedülálló."

Csak a magyar csapat került padlóra Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Szerinte kizárt, hogy amit a dánok tettek, forradalmasítja a sportágat, mert hihetetlen nagy benne a kockázat. "A dánok egyszerűen azért alkalmazták, mert Jan Pytlick észlelte, hogy a magyar csapat semmit sem tud lépni rá, így nyugodtan lehet újra és újra csinálni. Ehhez a játékhoz magabiztos belső játékosok kellenek, akik labdabiztosak, nem mennek rá a falra, és persze kell hozzá egy jó irányító. De akkor is lehet erre készülni, akár úgy, hogy a szélre ki lehet tolni az ellenfél akcióit, akár úgy, hogy a megkülönböztetett mezben lévő játékost hagyod inkább lőni. Várhatóan ő úgyis kevesebbet kockáztatna, mert még ha gól is, nehezebben fut le cserélni. A dánok eddig is próbálgatták ezt a játékot, de a beállóst a kettes és hármas védő között játszatták. Mi erre készültünk, erre ők a kettes védő külső oldalára tették a beállóst. Erre már nem volt válaszunk."

Görbicz három-négy üres kapus gólt szerzett volna

Borsos is osztja a véleményt, hogy ha egy csapat odafigyel, akkor akár gyors középkezdésből is eredményes lehet. "Sajnos fejben nem voltunk ott a mérkőzésen. Kiss Éva húsz védést mutatott be, ezek közül 10-15 biztosan olyan helyzetben volt, amikor a dánok hét mezőnyjátékossal voltak a pályán. De mi csak kétszer próbálkoztunk az üres kapura lőni. Ha Görbicz Anita játszik, egymaga három-négy gólt szerzett volna így. Vagy csak kettőt, és a dánok nem játsszák tovább ezt, hiszen pszichikailag nem tettek volna jót a csapatnak az ilyen könnyű gólok."

Dánia taktikailag felülmúlta a magyar válogatottat Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Amikor Sirina átlövésgólt szerzett

A játékvezetők részéről sohasem merült fel a szabályváltoztatás kérdése, mondta az Origónak egy neve elhallgatását kérő élvonalbeli játékvezető. "Ezzel a kapuscserével és a pluszmezőnyjátékos pályára küldésével csak színesedik a játék, de hosszú távon semmi kihatása nem lesz a szabályokra - mondta. - A kétbeállós játék viszont sokkal nagyobb feladatot ró a játékvezetőkre, hiszen több helyre kell koncentráltabban figyelni, de ebből a szempontból is könnyű volt a helyzet, mert a magyarok oda sem értek a dán játékosokhoz."

Hozzátette, hogy elvileg egy univerzális kapus esetében cserélni sem kellene, hiszen felmehetne a kapu elé. "Emlékszem, 2004-ben a Győr így nyert Debrecenben, az utolsó másodpercekben Sirina Irina átlövésgóllal szerezte meg az ETO győzelmét."

Wilbek szerint jöhet a tiltás

Más véleményen van Ulrik Wilbek, a dánok olimpiai, világ- és Európa-bajnok edzője, aki úgy véli, ha hosszabb távon alkalmaznák ezt a taktikát, biztos benne, hogy a nemzetközi szövetség lépne ellene.

"Ki lenne kíváncsi egy ilyen állandósuló taktikára?" - tette fel a kérdést a Tv2.dk portálon. "Úgy tudom, korábban felmerült már az IHF-nél, hogy ezt be kellene tiltani, ezt elősegítheti, ha nagyon elterjedne. Ettől még persze lehet ellene védekezni, főleg úgy, hogy a vészkapust hagyjuk lőni, mert így nem tud majd cserélni. Nem értem, a magyarok miért nem próbálkoztak ezzel."